Prológus

Prológus

Nagyjából este fél 9 lehetett, mikor már kezdtem aggódni. A leckém már rég készen volt, bepakoltam, és kikészítettem a holnapi ruhám, hogy anyuéktól ismét dicséretet kaphassak. 3 hónapja járok hatodikba, még a szülinapom is csak nemrég volt. Betöltöttem a 12-t! Csodás érzés volt. De ami még igazibb volt: a kis meglepetés buli, amit Seb szervezett nekem. Ott voltak a barátaim, a barátaink. Csak mi, fiatalok. Milyen érdekesen hangzik… még csak 12 vagyok, de már ilyen társaság vesz körül!
Az egyedüllét sokszor felidézi bennem azt az estét. Délután 4-re mentem oda, semmit sem sejtve. 3 utcát sétáltam, a különösen hideg 1999. október 2-án. Feltrappoltam a lépcsőn, majd becsöngettem. Sebi nővére, Melanie nyitott nekem ajtót, hatalmas vigyorral. Felköszöntött, majd vette a kabátját, és a barátjához szaladt. Levettem a kabátom, majd óvatosan és félve beljebb merészkedtem. A nappaliban megálltam, ahol Seb kupagyűjteménye egy újabb darabbal gyarapodott. Azt még nem is mutatta! Közelebb léptem, hogy megvizsgálhassam, mikor hirtelen vagy 10 ember ugrott elő. Mindenki kedvesen felköszöntött, majd megettük a tortát és ami ki volt rakva az asztalra. Sebastian másik testvére volt otthon, hogy „vigyázzon ránk”, de ő csak a telefonon lógott. Olyan fél 7 körül már mindenki hazament, mert későre járt. Én is indulni akartam.
- Hova mész? Nem érzed jól magad?- kérdezte aggódva Sebastian
- Nem, de mindenki ment… jobb, ha én is megyek- vontam vállat
- De még meg sem kaptad az ajándékom
- Nem ez volt?- kérdeztem elpirulva, mire vigyorogva csóválta a fejét- akkor mi? Ki vele!
- Az, hogy ma itt alszol, nálunk. Vagyis… velem- pirult el
- Wáó!- kiáltottam fel- ilyen még sosem volt
- De most van a szülinapod! Ilyenkor bármi megtörténhet- közelebb lépett és megölelt
Sebastian olyan különleges. Úgy ölel, mint egy barát, de én mégis többet érzek. Félek ettől. Mi van, ha ő nem kedvel? Még sosem beszélgettünk ilyesmiről és olyan furcsa. És anya azt mondta, a fiúk későn érnek. De én tudom, hogy érzek valamit iránta, ami sosem fog elmúlni, és sokkal de sokkal több, mint barátság. És még a szeretetnél is több. Úgy érzem, ha elveszítem, képes lennék meghalni.
Az ölelésünk hosszara sikeredet, és azt a Vettel ház csengőjének hangja szakította meg. Seb rám mosolygott, majd az ajtóhoz lépett. Kitárta, és egy szőke lány állt ott. Sebastian csak nézte. Láttam az arcát, mert nekem oldalt állt. A lány felkeltette az érdeklődését. Tejföl szőke haja, csillogó kék szemei és piros ajkai megbabonázták az ÉN Sebastianom
- Szia!- kezdte kedvesen a lány- ne haragudj a zavarásért, csak most költöztünk ide, és holnap iskola… szeretnék ismerni is valakit, mikor odamegyek, és be is mutatkoznék. Hanna Präter vagyok- nyújtotta magabiztosan a kezét
- Sebastian Vettel- fogadta el- be akarsz jönni?- nyitotta nagyobbra az ajtót
- Igen, köszönöm. De nem akarok sokáig zavarni
- Nem zavarsz, gyere be!- bejött a lány, majd becsukta utána az ajtót. Felém jöttek- Hanna, ő itt Brook, de nekünk csak Borsó
- Borsó?- kérdezett vissza nevetve- én is szerettem volna becenevet. Hanna- mondta a nevét
- Brook Wintersee. Vagyis borsó- nyújtottam volna a kezem, mire magához húzott és megölelt
- Anya azt mondta, ne zavarjak sokáig, és hívjalak meg titeket vacsorára, holnap este 6-ra- fordult Sebastian felé- ha gondolod, te is jöhetsz- mosolygott rám
- Köszönjük, majd szólok anyának- nevetett Seb
- Egyébként miért van ennyi lufi?
- Ma van Borsó szülinapja!- válaszolt lelkesen Seb
- Ó, boldog szülinapot!- ölelt át ismét Hanna- hány éves lettél?
- 12- mondtam félénken
- Akkor ti 6-ba jártok
- Igen, miért?- húzta össze Seb a szemeit
- Én 7-be! Na, de tényleg megyek, hagylak titeket szórakozni. Köszönöm, hogy vendégül láttál.  Sziasztok!
Az ajtóhoz kísérte Seb a lányt, majd a szőkeség kiviharzott. Olyan volt, mint egy energiabomba, és féltem. Féltettem Sebet, és magamat is. Éreztem, hogy az a lány még sokat árthat nekem. Nem közömbös Sebastiannak, és el fogom őt veszíteni. De nekem kell a szőke németem!
- Gyere- fogta meg Seb a kezem és a szobájába vezetett
- Nahát- néztem körbe- átrendezted- nevettem
- Nézd, ott vannak a közös képeink- mutatott az egyik sarokba lelkesen
- Leszedted az egyik autós posztert miattam?- csodálkoztam
- Érted bármit megtennék- suttogta halkan
Filmet néztünk, majd elmentünk fürdeni. Lassan a szülei is megérkeztek, és ők is megköszöntöttek. Hozták sebi öccsét is, aki nagyon aranyos, de még pici.
A szobában Sebbel lefeküdni készültünk.
- Belül alszol, vagy kívül?- kérdezte
- Belül szeretnék
- Oké- vigyorgott és leült az ágy szélére. Mellé ültem- nem szeretném, hogy elmenj
- Seb, én nem megyek sehova- fogtam meg a kezét
- de én úgy érzem, valami rossz fog történni velem… velünk
- Nem, minden rendben lesz- öleltem át szorosan
- Tudod, szeretnék valamit… kipróbálni- pirult el
- Igen? Mit?- kérdeztem kíváncsian
- Ezt egy filmben láttam- vakarta meg a fejét
Lassan közeledni kezdett hozzám, és tudtam, mire készül. Vártam rá, és el sem hittem, hogy ez valóban megtörténik. A szája lassan enyémhez ért, majd ismét visszaült a helyére
- Hú… ez jobb, mint gondoltam
- Szerintem is- hajtottam le a vörös fejem
- Szeretném, ha ezt a fagyöngy alatt is megismételnénk, majd karácsonykor… és majd a tűzijáték alatt is… az ezredfordulón
- Úgy lesz, Seb. Megígérem.
Bebújtunk az ágyba, majd aludni tértünk. Olyan szép este volt, de nem hagyott nyugodni Hanna!
Az elmélkedésből a telefon zökkentett ki. Gyorsan felpattantam a kanapéról, majd a telefonhoz siettem. Egy bácsi beszélt benne és én megijedtem attól, amit mondott. Azt kérte, hívjak egy idős családtagot a telefonhoz. Nem volt ilyen. Kérdezte, hol élnek a rokonaim. Amerikában él minden rokonom, akiről tudok. Megadtam Sebastianék lakásának a telefonszámát, majd 10 perccel később Norbert rontott be hozzám, mögötte Heike. A nő magához szorított és el sem engedett. Lassan felfogtam, mi történt. A szüleim és a húgom autóbalesetet szenvedtek, és meghaltak. Mindhárman.
Aznap este már nem mentem ki a lakásból, és másnap, mikor felébredtem, a ruháim már bőröndökben voltak. Egy jólöltözött, kedves arcú nő volt még a házban. Mikor meglátta, hogy felébredtem felém szaladt. Az ő szemei is könnyesek voltak. Átölelt, majd megkért, hogy öltözzek fel, és mosakodjak meg. Így tettem. A csomagjaim kivitte a taxiba, ami a ház előtt állt. Adott némi reggelit, majd elköszönt Heike-től. Megragadta a kezem és a taxi felé húzott.
- Még… még el akarok köszönni!- próbáltam kiszabadítani a kezem, de nem tudtam
- Sajnos már nem tudsz, mennünk kell
- De én nem mehetek el így!- kezdtek el patakokban folyni a könnyeim
- Ne nehezítsd a dolgom! Szállj be, és indulunk!
- Mégis ki vagy te?- ültem be a taxiba és csak tovább sírtam- és hova megyünk?
- Anyukád nővére vagyok, Diana, és Amerikába megyünk
Ezzel lezárta a témát, és nem tudtam elköszönni Sebastiantól. Könnyein fátyolában annyit láttam, hogy Hannával beszélget a járdán és nagyon jól szórakoznak. Még csak rám sem nézett… Úgy kellett otthagynom, hogy nem köszönhettem el tőle, nem nézhettem utoljára a szemébe, nem tarthattam be az ígéretem.

***

Sziasztok!

Ahogy látjátok, változott a fejléc, és ez lenne a bevezetés. Szerintem egész sok minden kiderül belőle, de a következő részben persze nagyobb időugrás lesz. Remélem tetszett és várjátok, köszönöm a pipákat a közleményhez :) Remélem, nagyon nagyon remélem, most kapok tőletek komit! Ezzel megerősítenétek, hogy tetszik a történet, hogy jó úton haladok. 

Az első rész pár napon belül érkezni fog, addig is, kellemes időtöltést! 

*Chrisee