Novella - első rész

Sziasztok! 

El sem hiszem, de az oldal elérte a 60 000-es látogatottságot! Nagyon szépen köszönöm Nektek, hogy egy ilyen csodás napot okoztatom ma nekem ezzel. Hatalmas öröm számomra tudni, hogy sok embert boldoggá tehetek az írásommal, és hogy sokakat érdekelnek a történeteim! És ahogy ígértem, hozok Nektek egy novellát, ennek a csodálatos számnak a tiszteletére! Úgy terveztem, hogy egy részben fogom feltenni, de sajnos ahhoz túl hosszú, viszont történetnek pedig túl rövid. Így arra gondoltam, minden héten megajándékozlak Benneteket egy résszel. Kicsit rendhagyó lesz, ugyanis nem lesznek képek a történetben, így a saját fantáziátokra lesz hagyva a (kitalált)karakterek elképzelése.

Még egyszer nagyon köszönöm, hogy vagytok nekem, hogy olvastok, hogy gyakran pipáltok és kommenteltek! Természetesen a Boxutcai találka folytatását is hozom majd idővel, de a vizsgák miatt még semmi pontosat nem tudok mondani. Nézzétek el nekem ha kések, de a novellát tudom majd hetente hozni, mert az már készen van.

Legyen csodálatos estétek, és még csodásabb hetetek, készüljetek a karácsonyra, hisz mindjárt itt lesz! Legyetek sokat azokkal, akiket szerettek, és sose felejtsétek el őket!

Szép estét és jó olvasást, Drága Olvasóim!

*Chrisee

Mindörökké

első rész

~1996.

- Papus, ő ki?- néztem fel hatalmas kék szemeimmel nagypapára

- Ő Michael Schumacher- mosolyodott el egy pillanatra- biztos vagyok benne, hogy sokra fogja még vinni. Miért kérdezed?

- Mert szimpatikus- vontam vállat- És tetszenek ezek az autók. Olyan gyorsak… és szépek- meredtem ismét a képernyőre

- Ez a forma 1, édes Verám. Az autósport csúcsa. Mindenki, aki versenyez, ide vágyik

- Te is, Papus?

- Volt, hogy én is be akartam kerülni

- De?

- De az az idő már elmúlt

- Majd én ott leszek helyetted! 

- Nem hiszem, kicsikém, hogy oda be tudnál kerülni

Erre a kijelentésére hirtelen ismét felé fordultam. Ő fent ült a fehér bőrkanapén, kezében a teájával, én pedig a zöld padlószőnyegen nyugtattam hátsóm. Szemeim szikrázni kezdek. Mi az, hogy én nem érhetek el semmit?! 

- Én akkor is ott leszek!- jelentettem ki, majd nyelvet öltöttem rá, és visszafordultam az autókhoz, karba tett kezekkel, duzzogva.

Még hallottam elfojtott kuncogását, de aztán végleg belemerültem a száguldó cirkusz zajába. 

1996. egy meghatározó év volt az életemben. Papussal az összes az évi forma 1-es futamot megnéztem, és az én kedvencem lett a világbajnok! Michael- kiáltottam egész nap- az én világbajnokom. Imádtam érte rajongani, és imádtam azt, amit csinál. 

Aztán a sulis évek egészen nehezen indultak. Első osztály. Megtanultam írni, olvasni, számolni… Viszont ezek közül, csak a matek ment jól, és amit imádtam, az a rajz volt. Egész álló nap autókat firkáltam a füzetembe, és össze-vissza csacsogtam a fiúknak. A lányokkal nem voltam jóban, ők nem akarták bekoszolni a kezük.

Egyik nap pont hazaértem a suliból, és láttam, hogy a Papus otthon van. Ilyen ritkán szokott lenni. Beszaladtam, és le sem vettem a táskát, máris a karjába ugrottam.

- Úgy örülök, hogy itthon vagy, Papus! Nézd, mit rajzoltam ma!- lekaptam hátamról a táskát, és elővettem a vázlatfüzetem, és az orra alá dugtam- na, hogy tetszik?- kérdeztem

- Ez csodaszép- mondta- de azért a szemüvegem is felveszem. Igen, így még szebb. Nagyon szép, Vera. De most menj, tedd le a táskád a szobádba

- Jó, de nézd meg a rajzot, hogy mi nem jó rajta

- Ezt hogy érted? Nekem nagyon tetszik

- De valami nem olyan, mint amilyennek lennie kell. Na, légyszi! Törd egy kicsit a fejed!

- Jó, jó- mosolyodott el halványan- de most menj

Felrohantam 14 lépcsőfokot, az ajtóból bevágtam a szobába a táskát, majd vissza 14 lépcsőfokot. Szerintem megdöntöttem a rekordot

- Mi a fenének tömöd ilyenekkel a fejét?- kiabálta Anya Ő mit keres itt?

- Suzi. Én nem tömöm a fejét, őt ez érdekli. Ha ezt szereti, hát csinálja ezt

- Ma már harmadszor voltam az iskolában, hogy nem figyel órán, hanem csak rajzol!

- Rendben, majd beszélek vele

- Már annyiszor mondtad ezt!- csattant fel- ez az utolsó, hogy szólok

- Nem!- szóltam közbe- én szeretem a Papust, és én nem megyek el innen. Se veled, se mással. Én mindig a Papussal maradok, meg a Mamcival- jelentettem ki 

- Kislányom, te nem tudod, hogy mi jó neked

- De igen! És most én itt akarok lenni, és autókat rajzolni. Nem érdekel, mit mondasz

- Te kis szemtelen! Az életem áldoztam rád!

- Suzi, kérlek, fejezd be. Majd én beszélek vele- szólt rá Papus higgadtan, mint mindig

- Na, apa, tényleg ez az utolsó esélyed

- Jó, megértettem- bólintott egyet 

- Mennem kell. Sziasztok- mondta anya

Papusnak csak intett, nekem meg megfogta a vállam, aztán már ki is viharzott. Nem szokott gyorsabb látogatásokat tenni. Sőt, most meglepő volt, hogy jött. Egy hónapban csak kétszer, vagy háromszor szoktam látni. Az apukám nem is ismerem. De itt van nekem a Papus, meg a Mamci, és mi vagyunk a legjobb család! 

~11 évvel később

- Elvigyelek, Vera?- kérdezte Henri, mikor kiléptem a kapun

- Nem, köszi. Most inkább sétálnék. Majd legközelebb

A suli, ahol most vagyok végzős, eléggé „elit”. Drága kocsik, drága ruhák, meg ami kell. Az autószenvedélyem nem hagyott alább, sőt! Mióta a Papus megtanította, hogy hogyan kell az autókat szétszedni, meg összerakni, meg mi hol van, és hogy kell lerajzolni még inkább a szenvedélyemmé váltak az utók. A felvételimet is megfontoltan adtam be: mérnők leszek! 

A hazasétálás az egyik kedvenc programom volt. Kipihenhettem magam, és üvölthetett a fülembe a zene. Senkit nem zavartam vele. Ahogy hazaértem, a napi rutin: 

1. ledobom a cuccom

2. eszek 

3. átöltözök 

4. szerelek a Papussal. 

És hogy meddig maradt ez így? Míg el nem kerültem Birmingham-ből Cambridge-be, majd onnan Londonba, és végül, de persze nem utolsó sorban az álomállásom helyére… Milton Keynes-be.

~ 2013. augusztus

- Mama, ha nem teszem le, el fogok késni- forgattam meg a szememet

- Jó, de vigyázol magadra, ugye?

- Mama, persze, hogy vigyázok. De ez egy nagyon jó állás. Nem tennék jó benyomást, ha egy világbajnok csapattól késnék el- jegyeztem meg cinikusan, mire Papus felnevetett a háttérben. Mióta tudják használni a nagyszüleim a kihangosít gombot?! 

Nem gondolkoztam tovább, gyorsan letettem a telefont, és már ültem is be a kis Nissanomba. Kevesebb, mint 15 perc alatt odaértem a gyár elé. A kocsiba még igazítottam a sminkemen, kirúzsoztam magam (még jobban) és ahogy kiszálltam, megigazítottam a „kosztümöm”. Remélem, nem túl kihívó… Egy rövidke barna szoknyát vettem fel, és egy fehér blúzt. Egy barna magas sarkú cipőt, meg egy fekete táskát. Az utolsó pillanatban még a blézerem is magamra kaptam, hátha hideg lesz…

Nagy levegőt vettem, táskám a vállamra tettem, és hátradobva szőke hajam, elindultam a bejárat felé. Nem ütött el semmi… ez már egy jó jel. Ez a szerencsenapom? Az ajtó automatikusan kinyílt nekem, majd biccentettem a biztonsági őrnek, aki szintén üdvözölt, és bevezetett a recepcióhoz. Ó, az a híres vitrin. Tényleg jó nagy! 

- Üdvözlöm!- daloltam, és kedvesen mosolyogtam a recepciósra- Vera Adams vagyok, és az állásinterjúra jöttem 

- Jó napot! Sajnálom, kisasszony, de a modellválogatás csak holnap lesz. Valaki bizonyára rossz időpontot adott meg

Hatalmas szemekkel meredtem a komolyan néző barna hajú lányra, de nem bírtam tovább, és hangosan felnevettem. Talán még egy horkantás is belefért. Na, jó, biztos, hogy volt benne. Ó, a fenébe, Vera, már megint közönségesen viselkedsz! Hagyd abba! Korholtam magam, de a nevetés, csak nem állt le

- Ó, hát ez nagyon kedves- törölgettem a szemem, mert még a könnyem is kicsordult- de én a mérnöki állásra jelentkeznék, és a tervezőire. És ha minden igaz, az ma van

- Igen, ez esetben elnézést kérek- pirult el Sandy, a névjegykártyája alapján- menjen fel a lifttel a negyedik emeletre, majd ott forduljon jobbra. Aztán végig a folyosón, be egy ajtón jobbra. Aztán azon is végig, majd balra, aztán pár méter és jobbra, és ott van a meghallgatás

- Oké, köszönöm. Akkor, viszlát később

Basszus, tuti, hogy a leghosszabb utat mondta el, hogy szívasson! 

Nos, a negyedik meg volt, aztán jobbra. A folyosó végén a jobb oldali ajtó, pipa. Végigbotorkáltam azon is, és balra fordultam. Aztán… Basszus, most balra, vagy jobbra? Jó, bal kezes vagyok… balra! Sétáltam pár métert, de csak nem találtam egy folyosót sem. Épp visszafordultam, hogy a másik irányba menjek, mikor valaki rám nyitotta az ajtót. Én elestem. És miért lepődöm meg?!  Kiszakadt a harisnyám. Már megint…

Magamban motyogtam a szitokszavaim, és próbáltam eltakarni a szakadást a harisnyámon, de nem igazán sikerült. Egy férfi kézfej és egy alkar került a látóterembe. Belekapaszkodtam a felém tartott végtagba, majd az, mintha rongybaba lennék, felhúzott. Még mielőtt a valaki szemébe néztem, végignéztem öltözékemen. Oké, nem rossz. Hajamat még gyorsan lesimítottam, és amint felnéztem… Elállt a lélegzetem. Egy ezer wattos fehér fogsor vakított el, valamint tökéletesen fehér bőr, és rikító kék szemek. Jesszus, hogy lehet valaki ennyire szexi? Gyerünk Vera, lélegezz. És csukd be a szád! 

- Igazán sajnálom- vett vissza a mosolyából a férfi, és bűnbánóan nézett- remélem, nem fáj semmije

- Nem, én… Én csak… azt hogy…- Mi a francért habogok? Legszívesebben pofon vágtam volna magam, de aztán tudatalattim ezt megtette nekem, így magamhoz tértem- semmi baj, velem ez mindennapos- legyintettem, és én is elmosolyodtam- de ha már így összefutottunk, tudna nekem segíteni? Állásinterjúra jöttem

- Ó- kerekedett el a szája- az nem holnap lesz?

- Mivel nem a modell-állásra jelentkezem, ezért nem, a mérnöki állás interjúja ma van

- Honnan tudja, hogy holnap van casting a modelleknek?

- A recepción is annak néztek. És mivel a kis hölgy eléggé magára vette, hogy kinevettem abszurd ötletét, miszerint én, a kevesebb, mint 170 centimmel modell lennék, valószínűnek tartom, hogy a lehető legbonyolultabb úton igazított el az interjú szobáig. Persze, nem jegyeztem meg, amit mondott

- Akkor ma bizonyára Sandy van a pult mögött- vakarta meg állát és még jobban elmosolyodott

- Igen, azt hiszem, így hívják…

- Hova a francba tűntél, Gro?- hangzott el egy elég ideges kérdés, mire egy szőke fej jelent meg a folyosó kanyarulatában

- Elnézést, de maga mit keres itt?- fordult felém- itt szigorúan csak csapattagok tartózkodhatnak, és maga egyértelműen nem az

- Sebastian Vettel védi a territóriumát- bólintottam, és kevés tartott vissza, hogy kipukkadjon belőlem a nevetés- bocs, csak az állásinterjú helyét keresem. Kicsit eltévedtem

- Az Frederik irodájában lesz- válaszolta sértetten a német pilóta- az pedig egyáltalán nem erre van

- Jó sztori- vágott közbe a – ha jól hallottam a nevét- Gro- Sandy kicsit bepöccent rá, és a lehető legbonyolultabb úton küldte fel

- Miért, mit csinált?- kérdezte tőlem a német

- Mindössze nevetés tárgyává tettem egy teljesen abszurd ötletet

- Miszerint?- kíváncsiskodott tovább

- Miszerint én modell lennék

- Ó, értem. Tudtommal az holnap lesz. Ma marketingest keresnek

- Ezek szerint erre a hétre rengeteg interjút zsúfoltak össze- nevettem- én még mindig a mérnöki állásra pályázom

- Értem, akkor Christian irodáját keresi. Legegyszerűbb úgy, hogyha visszamegy arra, amerről jött, átmegy azon az ajtón – mutatott a folyosó másik végébe- aztán tovább egyenesen. A második helyiség már Christian irodája

- Ez remek, köszönöm a segítséget. És azt még meg tudnák mondani, hogy merre van a mosdó?

- Persze, az irodája mellett- mondta Sebastian

- Használja az enyém, van benne minden. Parancsoljon- mondta az irtó fehér bőrű szőke, akinek a nevét még mindig csak sejtettem 

- Ez nagyon rendes magától, elfogadom- mosolyogtam- de a nevét azért megkérdezném…

- Gideon Roberts vagyok, de a barátaimnak csak Gro- nyújtotta a kezét

- Vera Adams- viszonoztam egy hatalmas mosoly kíséretében

Gyorsan beslisszantam az ajtón, amelyet Gro nyitott ki nekem. Egy tágas szobába értem, amiben egy kanapé volt - valószínűleg kinyitható -, valamit egy szekrény, egy asztal, meg egy TV. Az egyetlen ajtó felé vettem az irányt, ami a fürdőbe nyílt. Viszonylag nagy volt. Egy kád foglalt helyet benne, egy zuhanyzó, egy kisebb szekrény, illetve egy két mosdókagylós szekrénysor, fölötte hatalmas tükörrel, valamit egy wc, egy fal mögött. A pultra tettem táskám, majd nekitámaszkodtam. A tükörben néztem magam. Menni fog Vera. Nem szúrod el, már annyiszor gyakoroltad. Ez álmaid állása, most csak erre kell gondolnod. Feszülten méregettem magam, és miután elég erőt gyűjtöttem, rendbe szedtem a hajam, és levettem szakadt harisnyám. Szerencsére pár napja gyantáztattam, így nem kellett pánikba esnem, hogy valaki olyat lát, amit nem kéne… Szoknyám is megigazítottam, és kiléptem a szobából.

A két férfi már nem volt a folyosón, de én követtem Sebastian útbaigazítását, és el is értem a „Christian Horner, csapatfőnök” táblával jelzett ajtóhoz. Mély levegőt vettem, majd bekopogtam. Egy jól érthető „szabad” volt a válasz. Lenyomtam a kilincset, beléptem, és három férfival találtam szemben magam egy hatalmas irodában. Természetesen mindenkit ismertem. A férfiak az íróasztalnál ültek. Horner velem szemben, Newey és Rocquelin nekem háttal. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, mindhárman felálltak, majd elém sétáltak

- Jó napot- köszöntem feszülten, de próbáltam nyugodtnak látszani

- Üdvözöljük- mondták szinte egyszerre

- Guillaume Rocquelin vagyok- nyújtott kezet a versenymérnök- de szólítson csak Rocky-nak- mosolygott kedvesen Ezek szerint itt mindenkinek beceneve van? Már el tudom képzelni, mi lesz az enyém… Kétbalkezes

- Vera Adams- viszonoztam a kézfogást

- Adrian Newey- mutatkozott be, és megejtettük a szokásos formalitást. Ugyanez történt Hornerrel is.

Az iroda hatalmas volt. Egy nagy fa íróasztal állt rögtön az ajtóval szemben, rajta temérdek papír, és egy laptop. Tőlem jobbra egy hatalmas ablak húzódott, illetve egy bárpult. Balra volt pár kanapé, meg fotel egy dohányzóasztallal és egy falra szerelt plazmatévével. 

- Azt javaslom, üljünk le- mondta Christian és a kanapék felé intett. Mindenki egyszerre mozdult

Megvárták, amíg helyet foglalok a nagy kanapén, majd ők is leültek. Rocky foglalt helyet a bal oldalamon a sötétszürke bőrön, Christian állva maradt. Adrian a fotelben helyezkedett el.

- Nos, Miss Adams- kezdte Christian és egy gombnyomással az egész e-mailben küldött életrajzom a plazmatévén volt kivetítve. Kicsit kínosan éreztem magam, mintha közszemlére tennének. De végül is, ezért vagyok itt- Ahogy látom, remek iskolákban végzett, és még ezeknél is jobb eredménnyel- hümmögött a csapatfőnök. Mi van, el sem olvasta? Tettem fel magamban a kérdést- Sok tapasztalata van?

- Csak pár hónapja fejeztem be az egyetemet- kezdtem egy torokköszörülés után- viszont rengeteget szereltem a nagyapámmal, amíg el nem jöttem otthonról. Azonban az autók mindig is a szenvedélyeim voltak, így ha bármikor hazalátogatok, mindig szívesen kapunk szét egy kocsit, hogy aztán újra összerakhassuk 

- Van kedvenc kocsija?- kérdezte hirtelen Rocky. Ez hogy jön ide?

- Nincs kedvencem, de különösen szeretem a Nissant, és a Ferrarit

Erre csak sokat mondóan hümmögött, és bólintott egyet mosolyogva.

- Volt már valaha versenyautó közelében?- kérdezte Christian

- Az egyetemen. Feltéve, ha forma1-es autóra gondol. Egyszerű, utcai versenyautóval természetesen már volt dolgom

- Nem gondolja, hogy inkább a szerelői munka való magának?

- Szeretek a számokkal dolgozni, és játszani. Azt hiszem, ez a mérnök dolga, és valahol a tervezőé is

- Melyik állásra vágyik jobban? 

- Mindkettő a szenvedélyem. Ez a kérdés olyan, mintha azt kérdezném magától, melyik szerve a fontosabb. a Szíve, vagy az agya?

- Egy pont a lánynak, Christian- szólalt meg nevetve Newey- én csípem- kacsintott rám, mire elpirultam

- Milyen családi hátérrel rendelkezik?- folytatta kíméletlenül Horner, mintha nem is hallottam volna az előbb Neweyt.

Basszus, ezt a kérdést minek kellett feltennie? El akartam kerülni, de már kimondta…

- Egészen kis koromtól a nagyszüleimmel éltem. Az apámat nem ismerem, az anyám pedig meghalt. Vagy, legalább is én így tudom- sóhajtottam egy nagyot. Ez mindig fájdalmas 

- Nem gondolja, hogy ez a bizonytalan háttér befolyásolja majd a munkájában?

- Mr. Horner, nekem egyáltalán nincs bizonytalan hátterem. Az én hátterem egy kőszikla

- Hmm- meredt a képernyőre- mondja el három erősségét, és három gyengeségét

- Kitartó vagyok, spontán, és ha kell, sokáig tudok koncentrálni egy helyre. Gyakran elég kétbalkezes vagyok, nehezen illeszkedek be társaságokba, és… azt hiszem, a rossz névmemória is ide tartozik

- Rendben. Mennyire ismeri a sportágat?

- Amióta az eszemet tudom, azóta nézem a forma1-et. Mindent tudok róla

- Ki a kedvenc pilótája? Ha így rajong, bizonyára van

- Michael Schumacher iránti rajongásommal kezdődött a sportág megszeretése, mára azonban már fel tudom fogni, mit is jelent ilyen csodák között élni, nap mint nap. Ha mégis muszáj kedvencet mondanom… még így sem tudok. Az autókért szeretem ezt a sportot, Mr. Horner, nem pedig a férfiakért.

- Ön leszbikus, Miss Adams? Ha jól tudom, az életrajzában egyedülállónak tűntette fel magát, pedig egy ilyen hölgynek kell, hogy legyen valakije. Tudja, mi nem ítélünk el senkit

- Nem is tudom, hogy hízelgésnek vegyem-e ezt, Mr. Horner, vagy pedig szégyelljem el magam. Nem vagyok ferde hajlamú, e felől biztosíthatom. 

- Pedig egy ilyen személy jobban feldobta volna a csapatot- sóhajtott lemondóan-akkor, köszönjük, hogy befáradt 

- Köszönöm a lehetőséget- álltam fel, lehetőleg, hogy ne látszódjon, mennyre vérig sértett- remélem, annyi tisztesség még szorult magába, hogy egy esetleges nemleges válasz esetén is tájékoztasson

- Úgy gondolja, Miss Adams, hogy nem vagyok elég emberséges?

- Úgy gondolom, Mr Horner, hogy elvakítja a sznobizmusa

- Remélem tudja, hogy ezzel nem feljebb tornázza a pontjait- villogtatta rám szemeit

- Én pedig remélem, hogy tudja, mennyire nem érdekel 

- Nos, Mr. Newey, Mr. Rocquelin- fordultam feléjük, és kezet ráztunk- örülök, hogy megismerhettem önöket, és még egyszer köszönöm, hogy lehetőséget adtak. Viszont látásra- mondtam, majd Hornerre vetve egy utolsó pillantást kimentem a szobából.

Lélegezz Vera, és ne ess össze sírva! Ezt kántáltam magamban, míg be nem vetődtem Gro fürdőjébe, és le ne rogytam a falhoz. Térdeim mellkasomhoz húztam, és zokogni kezdtem. 

Még sosem aláztak meg ennyire, és minden jel arra utal, hogy nem tetszettem Hornernek, és nem leszek felvéve. Épp próbáltam rábírni magam, hogy felálljak, mikor nyílt az ajtó, és Gro lépett be. Mikor meglátott, azonnal leguggolt hozzám

- Jó ég, Vera, jól vagy?- kérdezte rögtön, majd bevizezett egy törölközőt, és a tarkómra tartotta- ettől jobb lesz- mondta lágyan, és igaza is lett

- Kösz, életet mentettél- erőltettem magamra egy élettelen mosolyt

- Nem sikerült jól az állásinterjú?

- Nem- mondtam egyszerűen. Semmi szarkasztikus megjegyzés nem jutott eszembe

- Ez baj- sóhajtott egy nagyot- de még mindig lehetsz modell- mosolyodott el, mire nekem is egy kicsi mosolyra görbült a szám

- El tudnál képzelni egy autó tetején, ahogy egy energiaital van a kezemben, és arról beszélek, hogy amint megiszom, szárnyalni tudok?- kérdeztem, és egyre nagyobb mosoly lett úrrá rajtam, ahogy ezt az egészet elképzeltem

- Ezt nem tudom- nevetett fel hangosan, és nevetése betöltötte az egész fürdőszobát- de egy aprócska fekete szoknyában, meg egy kockás fölsőben el tudlak képzelni, ahogy a szombati partin felszolgálsz- kacsintott rám- természetesen bokatörő magas sarkúban

- Azért jártam egyetemre több évig, hogy az első állásinterjúmon megkapjam, hogy modellnek kellett volna mennem?- tettem fel a költői kérdést- lehet, valóban pályát tévesztettem

- Gyere- húzott fel egy hirtelen mozdulattal. 

Kicsit megszédültem, olyan gyorsan termettem talpon

- Hova akarsz menni?- kérdeztem 

- Elmegyünk inni. Mit szólsz?

- Neked itt nincs munkád?

- Sebastian ideiglenes személyi edzője vagyok, és ha jól tudom, ő épp Svájcba tart

- Akkor szabad vagy- jelentettem ki, és elmosolyodtam

- Nekem nincs barátnőm

- Nem úgy… én…- éreztem, ahogy arcom elönti a pír. Tuti, hogy rólam mintázták a „fülig elpirulni” kifejezést

- Nyugi, csak vicceltem- nevetett fel- olyan édes vagy, mikor elpirulsz- simogatta meg vörös orcám, majd karon ragadott- remélem, van pénzed taxira.

Kimentünk a gyárból, majd a kocsimba beülve London felé vettük az irányt. Először letettem a lakásomnál a kocsit, majd az onnan 20 percre lévő bárba vezetett Gro. Kinyitva az ajtót előre engedett. Igaz, még csak pár hónapja éltem Londonban, de még sosem voltam azon a helyen, és picit röstelltem is magam. Egy tágas tér fogadott minket. Balra asztalok voltak végig, egyenesen a mosdók nyíltak, jobbra pedig további asztalok sorakoztak, illetve a hatalmas bár. Kellemes zene szólt, és Gro derekamra téve kezét kormányzott az asztalok között, mígnem elértünk egy ablak melletti asztalt, ahol két szék állt, illetve egy sarokkanapé.

- Ez a törzshelyem- mondta elégedetten Gro- megyek, hozok inni. Mit kérsz?

Helyet foglaltam a puha bőr kanapén, majd felnéztem rá. Várakozásteljesen meredt rám

- Egy… vannak koktélok?- kérdeztem válasz helyett

- Persze. Azt innál?

- Egy sex on the beach jól esne

- Máris hozom- vigyorgott, majd már ott sem volt

Nagyot fújtam, majd elővettem a telefont. 3 nem fogadott hívás, meg egy SMS. Remek! Egyik hívásra sem válaszoltam, mivel mindegyig Papus volt. Nem volt kedvem megosztani vele, milyen rémesen sikerült az interjú. Pedig tudom, hogy ő szorított nekem. Az SMS-t Samanthától kaptam. Azt írta, hogy tud jönni vasárnap, és meglepetése van számomra. Samatha meglepetései vagy fenomenálisak voltak, vagy teljesen lelomboztak. Kivált kép a vak randi, amit a múltkor szervezett. Leírtam neki, hogy nagyon várom már, hogy találkozzunk, és hogy nem sikerült valami jól az interjú. Persze megosztottam vele, hogy éppen egy szőke bombázóval iszogatok. Amint elküldtem, pár másodperc múlva jött is a válasz. „Te kis mázlista. Aztán nehogy túl gyorsan felfald!” Elnevettem magam, ahogy végigolvastam. Samantha volt az egyetlen olyan lány az életemben, aki ha bármiről volt is szó, mindig mosolyt csalt az arcomra.

- És itt is van az ital- jelent meg Gro egy hatalmas tálcával, vagy nyolc pohárral egyensúlyozva

- Másodállásban pincér vagy?- kérdeztem nevetve

- Nem megy valami jól, mint látod. Ezt nekünk hoztam- Letette az asztalra a tálcát, majd kihúzta a hozzám közelebb lévő széket és leült- ezt egy kis alapozásnak- vette le a tálcáról a két kisebb poharat, amibe barnás lötty volt

- Ez mi?

- Jägermeister

- Hmm. Remélem, nem csak ezt az egyet hoztad

- Nyugi, majd még fordulok

Összekoccintottuk a két kis poharat, majd lehúztuk az italt. Két újabb kis poharat vett elő, de az abban lévő folyadék színtelen volt

- Vodka- mondta válaszolva ki nem mondott kérdésemre- én ezt akarok inni

- Szóval amit te iszol, azt nekem is kell, és amit meg én iszok, azt neked is kell?

- Nem. A vodkától hamar jobb kedved lesz- kacsintott- na, gyerünk!

Felém emelte az újabb adagot, amelyet készségesen fogadtam magamban. Holnapi diagnózis: fejfájás, hasfájás, ma este esetleges hányás. Kit érdekel? Ma úgysem akartam társasági módba váltani

- Biztos, hogy jó ötlet kedd délután már részegnek lenni?- kérdeztem, mikor éreztem, hogy az elfogyasztott alkohol mennyisége kezd a fejembe szállni

- Ugyan, már 2 óra is elmúlt! Mikor szoktad kezdeni?

- Mondjuk péntek este…

- Az egyetemen mikor végeztél?

- Pár hónapja

- Te jó ég!- pattant fel színpadiasan- nem voltál totális részeg minden nap?

- Nem, bocs, az nem az én világom- vontam vállat

- Na, akkor bepótoljuk.

A pult felé vette az irányt a tálcával, amire korábban a temérdek mennyiségű piát pakolta. A koktélom azóta már megiszogattam, és még egy vodkát ledöntöttünk. 

Az elfogyasztott alkohol mennyiségétől már kezdett igazán melegem lenni, így levettem a blézerem, ami által elég szép belátás nyílt mély dekoltázsomra. Ahogy felpillantottam, egy morcos Vettelt láttam meg a bejáratnál. Mikor észrevett, azonnal megmozdult. Először Grohoz ment oda, súgott neki valamit, aztán felém indult

- Szabad?- kérdezte, de a választ meg sem várva lehuppant mellém a kanapéra

- Ha azt mondom nem?

- Akkor menjen innen. Engem nem zavar a társasága, ha magát zavarja az enyém, magának kell lelépnie

- Mit keres itt? Nem Svájcba tart?

- Ne érdekelje a magánéletem. Én se kérdezgetek a magáé felől

- Kitalálhatom?- csillantak fel a szemeim. Most szívasd meg, kislány!

Gro megérkezett, és az asztalra tett egy újabb teli tálcát, de én nem tudtam elszakadni Vettel tekintetétől

- Nem érdekelnek a találgatások- mondta könnyedén 

- Dühíti, hogy mindenki kifütyüli, a munkában nem tud koncentrálni, nem jön ki a jól a csapattársával, és még otthon sincs minden rendben. Ez tényleg elég… lehangoló- vontam vállat

- Ezeket meg honnan a fenéből veszi?- egyenesedett ki, és az elé letett pohár után nyúlt

- Christian Horner ma egy idegbeteg idióta volt. Én csak erre tudok tippelni- vontam vállat, majd én is megragadtam a poharat- igyunk arra, hogy legközelebb minden sikerüljön- mondtam

- Igyunk!- vágta rá Gro, majd amint leült, ledöntötte az italát

- A vodka jön, bébi- vigyorgott rám Gro, aztán elém tette az átlátszó folyadékot

- Mr. Világbajnok nem iszik?- szekáltam tovább a németet

- Nem a kenyerem a lerészegedés

- Maga tudja- vontam vállat, aztán koccintás után lehajtottuk az italt 

- És, itt a koktél- tett le elém egy újabb hatalmas pohár koktélt Gro, szívószállal meg pár szem gyümölccsel és egy napernyővel

- Király vagy- vigyorogtam rá, és beleittam- ez nem sex on the beach- néztem rá

- Tudom, gondoltam azután jobban esne egy orgazmus- nevetett fel, mire én sem tudtam mást csinálni

- Ti elvagytok ilyen poénokkal? Akarom mondani ez szánalmas volt- mondta Vettel edzőjének

- Nézze, engem nem érdekel a maga véleménye. És mivel mi élvezzük egymás társaságát, és maga csak úgy idetolakodott, magának kell lelépnie. És pluszba még, mi vagyunk többen

- Borsószem-királykisasszony- motyogta aztán elvette az italát a tálcáról és hátradőlve kortyolgatni kezdett

Annyira jól szórakoztunk Groval, hogy a bárban ebédeltünk, és észre sem vettük, mennyire megy az idő. Már cseppet sem voltam józan, és az arcom is fájt a sok nevetéstől. Nyolc óra is elmúlt, mikor rezegni kezdett a telefonom az asztalon. Ismeretlen volt a szám, még hezitáltam is, hogy felvegyem-e.

- Nem akarja felvenni?- kérdezte Vettel fejével a készülékre bökve

- Jó- fújtam egyet, és megpróbáltam a legjózanabb hangomon beleszólni- Vera Adams, tessék

- Jó estét Miss Adams, itt Christian Horner- Mondta a hang

Megdermedtem, sőt levegőt is elfelejtettem venni. Mi a francot akar ez még? Nem volt elég az, amit délután kaptam tőle?

- Itt van, Miss Adams?- kérdezte 

- Igen, itt vagyok, Mr Horner, de már nem sokáig- húztam ki magam a székben, és mindkét férfi tekintete rám szegeződött, ahogy meghallották, kivel beszélek- köszönöm szépen, de semmi kanalam egy újabb kellemes megjegyzéséhez, vagy gúnyos pillantásához

- Ezért is telefonálok én- fújta ki hangosan a levegőt- szeretnék elnézést kérni a mai viselkedésemért, nem voltam teljesen… szakszerű

- Egyáltalán nem volt az, Mr Horner- morogtam

- Kérem, hagyja, hogy befejezzem- szólt határozottan, én pedig szót fogadva neki, hallgattam - Remélem, nem bántottam meg annyira, hogy egy esetleges felajánlott munka esetén mégis nemet mondjon

Megpróbáltam felfogni, mit mond, majd felnevettem

- Nyugodjon meg, a szaktudásommal nem fogok a Ferrarihoz, vagy bármelyik másik csapathoz menni- mondtam, aztán hallottam, hogy kicsit megkönnyebbülten kifújta a levegőt- más felől, pedig lehetséges, hogy tudnék vitatkozni azzal, hogy maga a telefonban kér bocsánatot nem pedig személyesen

- Személyesen is bocsánatot kérek, ha holnap reggel befárad hozzánk

- A holnap sajnos nem megfelelő, már programom van, sajnálom

- Akkor legyen ma este. Egy vacsora keretében. Tudom a címét, fél tízre ott vagyok magáért. Viszlát, Miss Adams- mondta, aztán letette a telefont, meg sem várva, hogy elköszönjek 

Lassan emeltem el a fülem mellől a telefont, majd letettem az asztalra. Dobolni kezdtem jobb kezemmel a falapon, aztán beharaptam alsó ajkam

- Na, mi volt?- kérdezte Gro

- Mennyi az idő?- kérdeztem vissza

- 20 perc múlva kilenc- mondta Vettel

- Horner vacsorára hívott- néztem fel

Mindketten megmerevedtek

- És mit mondott?- kérdezte Vettel

- Nem tudtam mondani semmit, mert letette. Üzleti vacsora lesz, gondolom

- Miért hívott?- kérdezte most Gro

- Bocsánatot kért, és felajánlotta a munkát

- Na, ez remek- vigyorgott- akkor mész?

- Fél órám van elkészülni, és ennyire ittas állapotban… ki tudja, mit fogok művelni

- Próbálja meg- mondta Vettel- Christian nem szereti, ha átrázzák

- Meg sem várta a válaszom, szóval esélyem sincs átrázni

- Mikor találkoztok?

- Fél tízkor

- Akkor, indulás- állt fel Gro, aztán felsegített- a számlát az utolsó érkező fizeti

- Mi?- szólalt fel rögtön Vettel

- Így jártál- vigyorgott Gideon

Felvettem a blézerem, majd elindultunk a lakásom felé. Szerencsére tudtam egyenesen menni, szóval ez jó jelnek számított.

- Innen minden menni fog?- kérdezte a kapuban Gideon 

- Nem kell felöltöztetned- mondta szarkasztikusan Vettel

- Igen, minden menni fog- mosolyogtam- és kösz az estét, tényleg jó volt lazítani

- Majd legközelebb is megismételjük- kacsintott- na, aztán sok sikert

- Remélem, minden oké lesz

Elköszöntem a fiúktól, aztán felmentem a lakásomra. Amíg főtt a kávé, vettem egy szupergyors zuhanyt. Kiválasztottam, mit vegyek fel, aztán ledöntöttem a jó sok koffeint. Kicsit jobban lettem tőle.

Felvettem a fekete csipkés melltartóm a hozzá illő tangával, majd a kék ruhámba bújtattam magam. A ruha a combom közepéig ért, a dekoltázsa viszonylag mély volt, és két apró pánt tartotta az egészet a vállamon, mert a háta teljesen hiányzott. Bár tény, hogy eléggé feszült, szóval esélyem sem volt arra, hogy véletlen lecsusszanjon. A fekete pántos cipőbe bújtattam lában, és az iratokat meg a telefonom a fekete laptáskába dobáltam. Szőke, és totális kócos hajam amennyire lehetett kisfésültem, és kivasaltam, így egészen a mellemig ért. Arcom alapozóval borítottam, hogy minden bőrhibám eltűnjön, majd füstöt szemhéjakat varázsoltam magamnak. Szempilláim hosszúra húztam, ajkaim pedig vörösen izzottak.

Még egy utolsó simítást végeztem magamon, és akkor láttam, hogy már 10 óra is elmúlt. Egy picit megijedtem, hogy Christian már nem vár rám, de mikor letipegtem fekete magas sarkúmban ő nyitotta ki a ház ajtaját.

- Miss Adams, maga gyönyörű- mosolygott

- Köszönöm, Mr Horner.

- Jöjjön, erre- mondta, aztán a kocsija felé terelt

- Ez egy Audi R8?- kérdeztem, és kislányos lelkesedés lett úrrá rajtam 

- Igen, az- mondta kisebb hatásszünet után és kinyitva nekem az anyósülés ajtaját

Beszálltam, majd vártam, hogy megkerülje az autót és beüljön a kormány mögé. Fekete zakót viselt, a hozzá illő öltönynadrággal, és fehér ingjéhez egy sötétkék nyakkendőt párosított. Látszott rajta, hogy kitett magáért. Még azt is észrevettem, hogy megborotválkozott. Vagyis, ez nem biztos, de abban a fényben úgy tűnt.

Elindultunk, de a hangulat valahogy nem kezdett el feloldódni. A levegő fagyos volt és én már átkoztam is magam, hogy miért hazudtam azt, hogy holnap nem érek rá. 

A lámpaoszlop lámpaoszlopot követett, párszor megálltunk a piros lámpáknál, és vettünk pár, néha éles, néha tompább kanyarokat. Néha beszélgetést kezdeményezett valamelyikünk, de aztán mindegyiknek szarkasztikus szócsata lett a vége.

- Kérem, ne ellenkezzen velem ma este. Csak szeretnék nyugodtan megvacsorázni, és átbeszélni pár munkával kapcsolatos dolgot, egy gyönyörű hölgy társaságában. Megfelel?

- Legyen- mentem bele- és köszönöm a bókot.

Újabb szarkazmus hagyta el a szám, amelynek bent kellett volna maradni

- Ne haragudjon. Ez volt az utolsó, ígérem- mondtam

- Csak nem bezárul Miss Adams szarkazmustára?!- kérdezte egy félmosollyal, de egyre jobban kezdett vigyorogni

- Úgy látszik. Vagy lehet, hogy holnapra tartogatom a többit. Van ám még ott, ahonnan ezek jöttek!- mosolyogtam én is

- Ebben biztos vagyok. És abban is, hogy az elkövetkezendő napokban a teljes tartalmát megismerem

- Ugyan! Maximum a 95 százalékát. Miféle nő lennék, ha bájom összes titkát felfedném?

Tudom, hogy a kérdésemre is meg lett volna a válasza, de inkább nem mondott semmit, csak elmosolyodott és az útra szegezte a tekintetét.

Úgy 20 percnyi ellenségeskedésektől szinte teljesen mentes autókázás után megérkeztünk egy igazán patinás étterem elé. Egy fiatal és jóképű srác nyitotta ki nekem az ajtót, majd kezét nyújtva kisegített az eléggé alacsony padlójú járműből. Úgy mért végig, mintha vak lennék, és gyakorlatilag nem is érdekelte, hogy Christian is velem van, akármilyen kapcsolatban vagyunk is. Hülye taknyos! Utálom az ilyen kölyköket! Magamban elmorogtam, amit akartam, és amint Christian odaadta az autó kulcsát a fiúnak, odajött hozzám, megfogta a könyököm, majd az étterem felé vezetett.

 A recepciós előtt úgy 2 méterre álltunk meg, majd elég közel hajolt, de a könyököm továbbra sem engedte el

- Nézze, maga valóban rendkívül vonzó, de örülnék, ha ezt nem ebben az étteremben bizonyítaná be. Sok ügyfélt hozok ide, akikkel fontos kapcsolatokat szándékozom kiépíteni, így kérem, fogja vissza magát

- Ezt, meg mégis hogy értsem?- kerekedtek el a szemeim

- Az előbb úgy bámulta azt a fiút, mint aki fel akarja falni a szemeivel. Tudom, hogy nincs partnere, de kérem, ne ma este akarjon magának keríteni egyet!

- Először is, az a kölyök úgy megbámult, hogy legszívesebben megfojtottam volna. Másodszor, ne higgye azt, hogy nem vagyok képes viselkedni egy étteremben, mert igen is, tudok! Megtanították rá a nagyszüleim. És harmadszor, remélem tudja, hogy ezek után rohadt sokba fogok magának kerülni- szűrtem fogaim között a levegőt, mert még a feltételezés is sértő volt

- Nem számítottam másra- mondta úgy, mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam

- Lehet, hogy bezártam, azt a szarkazmustárat, ahogy maga fejezte ki magát, de nekem elhiheti, hogy ugyanilyen gyorsan ki is nyithatom- szúrtam oda, mikor elindult végre a recepcióhoz

- Nem, jobb, ha az zárva marad

Bejelentkezett az étterembe, majd követtük a zöld ruhába öltözött, vörös hajú, hosszú lábú nőt, aki magabiztos léptekkel ment előttünk, és kormányzott minket az asztalok között

- Pf, és maga még azt mondta, hogy én bámultam úgy a gyereket, mint aki fel akarja falni a szemével!- mondtam egy fintorral

- Mire gondolt?- nézett fel rám

- Látom, hogy a fenekén rendkívül feszül az a ruha, és hogy heti négyszer jár edzőterembe, de nem kéne állandóan bámulnia

- Talán zavarja?- vonta fel bal szemöldökét

- Elég bunkó viselkedés vele szemben. És tiszteletlen velem szemben is

- Tehát tiszteletet vár el. Egy pont kipipálva- mosolygott, de legszívesebben képen töröltem volna

- Azt hittem, ez alap egy ilyen tökéletes csapatnál- forgattam meg a szemeim

- Ha továbbra is forgatja a szemeit, annak következményei lesznek…- mondta sejtelmes hangon és keményen nézett

- Megérkeztünk- mondta a vöröske és ekkor elvált a tekintetünk egymástól

- Köszönjük a segítségét- mosolygott rá Christian, majd kihúzta nekem a széket- milyen bort kér?- kérdezte, mikor az étlapot méregette

- Nem értek a borokhoz. Válasszon maga

- Tehát csak azt szereti, mikor leihatja magát?

Ősbunkó

- Ezt a kérdést inkább meg sem hallottam. Nem értek a borokhoz, ennyi az egész. Jobb dolgom is volt, mint ezeket lötyögtetni, és a pénzemet is jobb dolgokra szántam

- Láttam ma az autóját. Azt hittem, valami turbós sportkocsit vezet, nem pedig egy egyszerű járművet

- Szeretem megépíteni az autókat, és tesztelni is. Sőt, versenyezni is szeretek. De egy kétpalackos nitrós autónak, és egy Nissannak is ugyanazt jelenti az ötvenes tábla

- Tehát nem szeret száguldozni

- Inkább nem szeretek büntetőpontokat kapni a jogsimba

- Maga megfontolt, és magabiztos. Most egészen más, mint az interjún

- Nem szeretem, ha közszemlére tesznek- kezdtem méregetni az étlapot, mire letette a borlapot, és ő is azt vette szemügyre

- Mikor történt ez?

- Mikor kivetítette a tévéjére az életrajzom

- Talán megbántottam vele?

- Mindössze rosszul esett, hogy még a fáradtságot sem vette arra, hogy elolvassa, legalább egyszer

Erre csak hümmögött egyet, és nem szólalt meg egy jó darabig. A pincér törte meg a kínos csendünket

- Üdvözölöm önöket, George vagyok, a ma esti pincérük. Ha bármire szükségük van, csak szóljanak. Választottak már?- fordult felém, és felcsillantak a szemei, mikor ránéztem

Olyan 24 körül járhatott, elegáns frakkot viselt, kötényt, és annak zsebében ott volt a jegyzetfüzet és a toll. Széles vállára szinte kicsinek bizonyult az öltöny felső része, szinte láttam lelki szemeim előtt a deltás izmokat. Akkor őt tényleg azért bámultam, mert fel akartam falni. Istenem, milyen rég voltam már valakivel.

Beharaptam az ajkam, és kényszerítettem magam arra, hogy elszakadjak szeme szürke íriszétől. Próbáltam még várni egy kicsit a megszólalással, mivel tartottam attól, hogy egy hang sem jön ki a torkomon.

- Nos, Miss Vera, mit parancsol?- kérdezte Christian kedves hangon

- Mi a mai ajánlatuk? – kérdeztem végül a pincért, aki örömmel fogadta a kérdést, ahogy láttam

- Sorger’s szószba pácolt marhaszelet, rizzsel, és majonézes spárgasalátával- dalolta

- Ez remekül hangzik- viszonoztam mosolyát- akkor, egy ilyet kérnék

- És ön, uram?- fordult Christian felé

- Én is ezt kérem, de ha lehet, a csípős fűszert hagyják ki a szószból. Ami az italt illeti… talán egy 1970-es…

Nem igazán érdekelt Christian sületlensége a borokról. A vizes poharam szájával kezdtem el játszani. Ahogy mutatóujjam a peremén húzogattam végig, az mókás hangokat adott ki.

- Megkérhetem, hogy ezt hagyja abba? Bántja a fülemet

- Igen, persze. Elnézést. Akkor, rátérhetünk arra, amiért itt vagyunk?

Christian bólintott, majd rendezgetni kezdte maga előtt az evőeszközöket. A vizes pohara után nyúlt, és mikor kortyolt az italából, rám nézett. 

- Maga most halogat?- kérdeztem

- Talán- mondta, miután letette a poharat- nem értek valamit… miért gondolja, hogy nem olvastam el az életrajzát?

- Úgy beszélt rólam, mintha most látná először, hogy miket értem már el az életben

- Maga kapta aznap az első időpontot. Az életrajza, és a tanulmányai is mind tökéletesek, van szakmai tapasztalata

- És mi a de?- kérdeztem, mire kicsit meglepődött, de aztán elmosolyodott és válaszolt

- Túl fiatal. És gyönyörű. A pilótáimnak szükségük van egy biztos háttérre, és kérem, ők is férfiből vannak… és mint láthatja, nehéz magának ellenállni

- Talán még nem ismer eléggé, de az én elcsábításomhoz sokkal több kell holmi pénznél, és izomagynál. Esetleg egy csöpp egoizmusnál

- Ezt örömmel hallom. Így viszont már tényleg rátérhetünk az üzletre

Megérkezett a pincér, és letette elénk az ételt. Egy kacér pillantást vetett rám, amelyet én nem viszonoztam, és máris alább hagyott a lelkesedése.

- Jó étvágyat- mondta bájos mosollyal 

Megköszöntük, majd belekóstoltam az ételbe. A marha omlós volt, és kellően fűszeres. A spárgasaláta valami isteni volt, és a köret hőmérséklete és puhasága is megfelelt a hely színvonalának. Ahogy a számban keveredett az összes finom falat, hümmögni kezdtem. Mikor felnéztem, Christian vigyorgott velem szemben 

- Valami probléma van?- kérdeztem, mikor lenyeltem a falatot

- Nem, csak… nem érdekes. Szóval az üzlet…

- De, engem érdekel- vágtam a szavába- ha egyszer elkezdte, fejezze is be!

- Mindössze jó látni, hogy élvezi a vacsorát

- Az ételt minden kép- mondtam, de aztán meg is bántam Hogy lehetsz ilyen hülye?? – Én… nem úgy értettem

- Semmi baj. És tudom, hogy úgy értette- sóhajtott- szóval az üzlet. Utazik velünk minden versenyhétvégére, a gyárban hétfőtől péntekig van a munkaideje, reggel 10-től délután 5-ig, és számíthat arra, hogy hétvégén behívják

- Ez az időbeosztás. Mi lesz a dolgom?

- Segíti Adrien és Rocky munkáját, továbbá ha ötlete van, megosztja velük

- Tehát akkor nem Mark Webber versenymérnöke leszek?- kérdeztem komolyan, de láttam, hogy Christian csak tiszteletből nem kezd el hangosan hahotázni 

- Nem, Vera, ahhoz egy kicsit több tapasztalatra lesz szüksége- mondta, rendezve a vonásait

- Jó, tehát Rockynak segítek… a következő hétvégére már mennem kell?

- Holnap szerda. Holnap kezd. Aztán jövő hét hétfőn, vagy kedden repülünk Belgiumba

- Értem. A csapategyenruhát hordanom kell a gyárban is, vagy elég a versenyhétvégén?

- Mindig azt kell hordania. Sőt! Abban is kell aludnia- nevetett fel- de komolyra fordítva a szót, szeretném, ha abban járna dolgozni 

- Jó, ezt teljesen megértem

- A versenyhétvégékre kapni fog természetesen belépőkártyát, továbbá saját szállodai szobát, és ha szüksége van rá, autót, aminek a bérlését mi álljuk

- Akkor holnap reggel 10-kor?

- Igen. De a fizetését még meg sem beszéltük- jegyezte meg Christian, mire csak hümmögtem egyet

- Legyen- feleltem

- Mondjon egy árat

- Mondjon maga, aztán majd eldöntöm, hogy megfelel-e, vagy sem

Christian bólintott, aztán egy szalvétára firkantott valamit, és átnyújtotta nekem. Az a firkantás egy olyan összeget tartalmazott, amelytől félrenyeltem a falatot.

- Jól van?- kérdezte rögtön- talán a pincér örülhetne, ha alkalmaznia kellene a Heimlich fogást, de én semmiképp sem…

- Persze, de… ez rengeteg pénz- ittam gyorsan egy korty vizet

- Azt mondta, sokba fog kerülni nekem. Szükségem van a munkájára, és remélem, a bizalmát is elnyerhetem egy ilyen rossz kezdés ellenére is

- A bizalmamat nem a pénzzel fogja megvenni- mondtam szárazon- de legyen. Elfogadom 

- Akkor, koccintsunk arra, hogy holnaptól a Red Bull Racing alkalmazottja- mosolygott

- Hogy holnaptól egy világbajnok csapatot erősíthetek- mondtam mosolyogva, majd koccintottunk

Akkor kortyoltam bele először a kitöltött borba. Kellemesen hűs volt, és simogatón csúszott le a torkomon az édes nedű. Ismét hümmögtem

- Ígérje meg nekem, hogy sokszor vacsorázunk még együtt- mondta hirtelen Christian mosolyogva

- Miért?

- Imádom hallani, ahogy hümmög- mosolygott, én pedig elpirultam

Hamar megettük a vacsoránk, aztán rátértünk a desszertre. Christian valami süteményt rendelt, azt mondta, meglep vele. Végül áfonyás töltelékkel kaptunk valami csokis süteményt. Isteni volt, de a francia nevét persze nem tudtam megjegyezni, mikor rákérdeztem Christiannal, mit is eszünk pontosan.

- A számlát kérnénk- mondta a csapatfőnök, a pincér pedig már mozdult is. 

Nagyjából egy perc telt el, már vissza is ért. 

- Remélem, jól érezték magukat- duruzsolta, majd ismét bepróbálkozott egy pillantással. Elég bor volt már bennem, de még így is egészen sikerült magam elhatárolni tőle

- Én fizetek- mondtam, majd kinyitottam a bőrtokba bújtatott számlát. Mikor megláttam az összeget, azt hittem, lefordulok a székből

- Ne vicceljen!- horkant fel Christian- már csak az kéne- ezzel kitépte kezemből a piros bőrt

- Most ajánlott fel évi száz-ezer fontot. Gondolom, megengedhetem magamnak- vettem vissza a számlát

- Havonta többet keresek- jegyezte meg nevetve- aztán odaadta a pincérnek a bankkártyáját és kivéve kezemből a bőrtokot átadta a pincérnek- köszönjük- jegyezte meg

- Felvágós- morogtam- Utálom, mikor helyettem fizetnek- jegyeztem meg

- Hát pedig most el kell viselnie 

Szúrósan néztem rá, de aztán hamar rájöttem, hogy ez őt teljesen hidegen hagyja. Kifújtam a levegőt, majd hátradőltem a székemben és kiittam az utolsó csepp bort is

- Nem fogja elismerni?- kérdezte fél mosollyal

- Mit kéne elismernem?

- Hogy jó bort választottam- dőlt hátra ő is a széken

- A pincér hozta ezt a bort

- Mert megkérte, hogy magának is hozza azt, mint nekem- mondta mindent tudóan

- Szeretne elismert borszakértő lenni?- tettem fel a kérdést, aztán rögtön válaszoltam is- Legyen. Elismerem, hogy jól tud választani

- Köszönöm. És legalább már tudom, hogyha a munkában is csökönyös lesz, elég elhoznom ide, és itatnom magával egy kis bort

- Erre ne vegyen mérget

- Miért? Akkor ellen fog állni a bornak?

- Nem, akkor nem mondok igent a meghívásra

- Köszönöm a türelmüket- szakította félbe egyre hevesebbnek ígérkező párbeszédünk George- remélem, legközelebb is itt vacsoráznak- mondta bűbájos mosollyal

- A kisasszony biztosan- jegyezte meg Christian, mire George felém fordult, én pedig teljesen vörös lettem

- Valóban, nagyon szép hely- böktem ki az első dolgot, ami eszembe jutott, és elég esetlenre is sikeredett. De George persze gyönyörű mosolyát még mindig nekem villogtatta

- Remélem, találkozunk még- mondta- további szép estét. Viszont látásra- köszönt el, és már el is ment az asztaltól

- Nem értem, ez mire volt jó- forgattam meg a szemem, és Christianra vetettem ismét mérges pillantásom

Felállt, majd odajött hozzám, és kihúzta a székem. Elindultunk a kijárat felé, mikor fülembe suttogta:

- Megmondtam, hogy a szemfogatásnak következménye lesz

- Mit csinál? Levon a béremből? Így is 100 000 fonttal több, mint amit eddig valaha is kerestem 

- Még sose dolgozott?- kérdezte nevetve, mikor már kiértünk, és a kocsit vártuk

- Nem, nagyon sokat tanultam, és amit a nagyapám műhelyében csináltam, azért nem vártam fizetséget. Amit szeretek csinálni, azt ingyen is csinálnám

- Tehát nincs szüksége a pénzre, amit adtam?

Megérkezett az autó, majd kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját, én pedig beszálltam. Rám csukta az ajtót, és már csak akkor válaszoltam, mikor gázt adott

- Maga egy más tészta. És ha már volt annyi esze, hogy ilyen sok pénzt ajánlott fel… bolond leszek visszautasítani

Egy csendesebb szakasz következett, egészen egy piros lámpáig, London kihalt utcáin.

- Remélem, azért jól érezte magát- törte meg a csendet, és komolyabb lett a hangja

- Igen, nagyon is. Köszönöm

- Remélem, nem okoztam magának álmatlan éjszakákat azzal, hogy én fizettem ki a számlát

- De, lehetséges, hogy így lesz- mondtam komolyan, de a végére elnevettem magam

- Maga különleges. Remélem, jól fogja magát érezni nálunk

- Bizonyára. Még ha nem is vagyok leszbikus, elég különleges leszek a csapatnak -  mondtam ki hangosan, amire gondoltam.

Persze, rögtön megbántam, mint elég sok mindent ma este, de inkább nem szóltam

- Sajnálom, amit ma délután magának mondtam. Tudja, probléma van a jövő évi fejlesztésekkel, és kicsit frusztrált vagyok ilyenkor

- Persze, teljesen megértem- sóhajtottam- az a lényeg, hogy akkor holnap a gyárban találkozunk legközelebb- mosolyogtam

- Meg is jöttünk- parkolt le az emeletes ház elé, amiben az én lakásom is volt

- Komolyan élveztem az estét, Christian. Még ha döcögősen indult is- fordultam felé

- Én pedig örülök, hogy egy ilyen alkalmazottat tudhatok magaménak

Christian kipattant, megkerülte az autót és máris nyitotta nekem az ajtót. Kezét nyújtva kisegített a járműből, majd az ajtó elé kísért

- Remélem, innen már semmi baja nem esik

- Valószínű, hogy nem rabolnak el a pincemanók- mosolyogtam 

- Pincemanó… az emeleten?- vakarta meg a fejét nevetve

- Van fantáziám, de nem a mesékhez- mosolyogtam, majd adtam az arcára egy puszit- köszönök mindent, még egyszer. És remélem, most már tegeződhetünk

- Ah- fújta ki a levegőt- erre vártam egész este

- Mire? Hogy vége legyen?- mosolyogtam

- Nem. Mindig kétszer kellett meggondolnom, mint mondjak, nehogy megsértődj azon, hogy tegezlek

- Nem vagyok sértődős típus

- Á, nem- legyintett- legyen szép estéd- mosolygott, és már vissza is szállt a járgányába.

Megvárta, amíg beérek az ajtón, és csak utána hajtott el. Hm. Enyém álmaim állása. És egy olyan fizetés, amit még ott sem mertem elképzelni.

Amint Christian autója elhaladt a ház előtt, ujjongva kezdtem ugrándozni körbe-körbe a tengelyem körül, míg el nem szédültem. Kócos hajam hátra simítottam, és mély levegőt vettem. Igen, ez tényleg igaz… van állásom és saját keresetem… kezd teljes lenni az életem.

Tusolás közben, és lefekvéshez készülve százszor átpörgettem az agyamon ezeket a tényeket. Egyetlen nap alatt a legnagyobb változás állt be az életembe. És ki tudja, mi vár még rám…