14. rész

HoHoHo

Sziasztok!

Úgy tűnik, nálam a Mikulás eltévedt, hogy ilyen sokára hozta csak Nektek az új részt! :D 

Nagyon örülök, hogy többeteknek tetszett a novella, és nagyon szépen köszönöm a pipákat és a hozzászólásokat. Mindig melengeti a szívem, mikor a Ti írásotok olvashatom!

Tudom, hogy ismét két hetet kellett várnotok a részre, de szerintem a tartalma majd kárpótol benneteket! Még két hét és vége az idei vizsgaidőszakomnak, úgyhogy karácsony előtt már én is végre megpihenhetek :) Remélem, tudok majd hozni Nektek egy kis meglepetést ;)

Mindenkinek egy gyönyörű hetet kívánok, csodálatos adventi időszakot, sok békét, szeretetet és boldog családi pillanatot!

Csókollak és ölellek benneteket, Drága Olvasóim!

*Chrisee

14. rész

Árnyjáték

~Loren
Ahogy Christian irodája felé sétáltam, ujjaimat végigfuttattam a falon. Azon gondolkoztam, vajon aláírjam-e a szerződést, vagy inkább kérjek egy kis gondolkozási időt. A második opció azonban kiesett, ugyanis Christian választás elé állított
- Nézd, Loren- kezdte- nagyon kedvellek és jó munkaerő is vagy, de ezt már nem lehet tovább csinálni. Britta már teljesen el tudja látni a feladatát és téged is sikerült annyira betanítania, hogy saját pilótát kapj. Több ezer munkanélküli ember van, aki el tudja látni ezt a feladatot. Tehát vagy aláírod- nyújtotta felém a tollat- vagy ki leszel rúgva
A szavai úgy értek, mintha mellkason rúgott volna valaki. Legszívesebben képen törtöltem volna, hogy vegye már észre, én csak Sebastian miatt vagyok itt. Nincs szükségem az alamizsnára, amit a munkám után kapok. Ezerszer több pénzem van, mint amennyi neki valaha is lesz. Nem kell a szánakozása!
- Jó- morogtam és elvettem a kezéből a tollat és azzal a tudattal firkantottam oda a nevem, hogy William majd úgyis elintézni
A napok aztán teltek, de még nem igazán álltam be a valódi beosztásomba. Továbbra is Brittát segítettem, ugyanis az új pilótalány úgy eltűnt, mint a kámfor. Christian és az én kapcsolatom meglehetősen megromlott, de az volt az utolsó dolog, ami érdekelt. William megígérte, hogy megszerzi nekem Sebastiant, ezért úgy kezdtem el gondolkozni, hogy nem kell már sok időt lehúznom itt.
Szerda délután Christian jött be az irodába. Lassú léptekkel haladt az asztalom felé, majd elküldte Brittát kávézni. Kicsit félve figyeltem, hogy mi fog történni.
- Aly kórházba került- mondta halkan és szomorúan Christian- legalább három hónap még, mire felépül, addig a régi pozíciódat látod el
- Ezzel mit akarsz mondani? –kérdeztem
- A szerződés akkor lesz érvényes, ha Aly visszatér és neki dolgozol. Addig a gyakornoki állásodnak megfelelő munkát kell ellátnod és abba a bérkategóriába is tartozol
- Rendben- bólintottam és lelkem mélyén melegség árasztott el
- Sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztam
- Dehogy, Christian!- legyintettem- az a lényeg, hogy Aly jobban legyen- mondtam együtt érző hangon és egy bíztató mosolyt küldtem a csapatfőnök felé, nehogy túl boldognak lásson
- Csak ennyit akartam. További jó munkát
Ezzel felállt és kisétálta az ajtón. Alig bírtam elfojtani a vigyorgásom, mikor megcsörrent a telefonom. William neve állt a kijelzőn
- Hello- köszöntem vigyorogva
- A kislány el van intézve- mondta- és most jön a tervünk
- Köszönöm- mondtam hálásan Williamnak- mit kell tennem?
Az ötlet, amivel előállt még nekem is durva volt egy kicsit. Nem tudom, hogy az az Anna, mit tehetett Bill ellen, de a helyében már most kezdeném elásni magam. Nem irigyeltem a lányt és még csak nem is lettem volna a helyében, de Sebastianért bármit megtettem volna. Vagyis azért, hogy az enyém legyen. És amúgy is tartoztam Williamnak, szóval választásom sem volt. Benne voltam a játékban, még, ha az börtönbüntetést is vonna maga után. De Bill biztosított, hogy soha nem fog kiderülni, mit tettünk.

~Anna

Kedd este a szokotthoz képest kicsit szomorúbb volt a vacsoránál a hangulat, hiszen mi már tervezetük a haza utat Sebbel. Fabi éppen, hogy csak turkálta az ételt, ugyanis a bátyja és közte történt veszekedésen még mindig nem tudta túltenni magát. Mikor Sebastianra néztem, lelkiismeret furdalást láttam a szemében, de mégsem szólt semmit. Melanie is hazaérkezett még a délelőtt folyamán, így vele töltöttem gyakorlatilag az egész napot. Sebastian itthon maradt punnyadni, mi viszont elmentünk vásárolni. Jó pár dolgot vettem magamnak, és mit ne mondjak, még egy szexi kis fehérnemű is bekerült a kosárba, Kimi boldogítására. Mikor Melanie meglátta, mit veszek, elkerekedtek a szemei
- Csak nem Sebastiannal tervezetek görbe estét?- kérdezte vigyorogva és a szemöldökét húzogatta
- Dehogy!- vágtam rá
- Akkor kinek lesz?- vett vissza Mel a csodálkozásból
- Kiminek…- mondtam halkan
- Ti együtt vagytok?
- Még nem hivatalos, de eléggé afelé tendál a kapcsolatunk
- Akkor sok boldogságot nektek- mondta egy mosoly kíséretében és átment a farmerekhez
Hirtelen nem is tudtam mire vélni ezt a viselkedést, ezért gyorsan utána siettem
- Ez mégis mi volt?- kérdeztem
- Micsoda?
- Hát ez a mosoly. Én… nem tudok Sebastianra az életem végig várni, tovább kell, hogy lépjek. És úgy érzem, ez az egyetlen módja
- Jó, nekem semmi bajom ezzel- mondta egyhangúan
- Látom, hogy van- kontráztam rá
- A te életed, a te döntéseid. Csak…
- Csak?
- Csak nem pont a legjobb haverjával kellett volna kikezdened- vonta meg a vállát- ennyi
- Hisz alig emlékszik bármire is!- förmedtem rá
- Ne rám legyél mérges. Te csinálod ezt
- Ettől most elment a kedvem- mondtam és arrébb álltam
A fehérneműt visszatettem a helyére, majd kisétáltam a boltból, Melanie nélkül. Gyakorlatilag mindentől elment a kedvem, ezért hívtam egy taxit és visszavitettem magam a Vettel házba.
Ahogy beértünk a ház elé, kifizettem a taxit és kivettem hátulról a nyolc szatyrot, amiben mindenféle ruha és ékszer volt. A szél gyakorlatilag orkán erősségű volt, így a hajamat teljesen az arcomba fújta. Ebből annyi következett, hogy semmit nem láttam és még a szatyrok is összevissza lengtek a kezemben. Próbáltam a rémes tájékozódási képességemre hagyatkozni és a bejárat felé kezdtem el araszolni. Örültem, mikor végre az ajtóhoz értem. Nagy nehezen, érzésem szerint a kilencedik kezemmel lenyomtam a kilincset és beléptem az előszobába. Ekkor azonban akkor erővel csapódott nekem valaki, hogy a szatyrokat eldobva, az arcomat védve próbáltam menteni magam a becsapódástól. Végül akkorát csattantam a tölgyfa padlón, hogy hangosan feljajdultam.
Vártam volna a segítséget, de az csak nem jött. A bal kezemmel próbáltam kisöpörni arcomból a hajamat, majd felnéztem az alakra. Sebastian állt ott, hatalmasra nőtt szemekkel, mint aki szellemet látott. A fájdalom, amely a jobb karomba hasított annyira erős volt, hogy egy darabig megszólalni sem bírtam sírás nélkül. Sebastian felé nyújtottam a bal kezem
- Segíts már felállni, te idióta- förmedtem rá, mire ő mintha észbe kapott volna, felsegített
Ahogy felálltam, rögtön a jobb karom alá kaptam. Még rajtam volt a kabát, de rögtön tudtam, hogy azt felesleges lesz levenni
- Hova indulsz?- kérdeztem a németet, aki sportfelszerelésben állt előttem
- Futni- válaszolta kurtán
- Akkor azzal még vársz kicsit- szisszentem fel, mikor egy kicsit is megmozdítottam a karom- vigyél el légyszi a kórházba. Azt hiszem eltört a karom
- Annyira sajnálom!- kezdte Sebastian- azonnal indulhatunk- mondta
- Hozd légy szíves a táskám- böktem fejemmel a barna bőrre, amely a padlón hevert
- Máris!
Nagyjából fél óra alatt beértünk a sürgősségire, majd egy kevés várakozás után megtudtam, hogy a sejtésem helytálló volt: eltört az alkarom.
Hazafelé tartva, a begipszelt kezem legszívesebben Sebastian fejének vertem volna, hogy hogy lehet ennyire szerencsétlen, de aztán rájöttem, hogy akkor sose érnénk haza, plusz csak még jobban fájna mindenem.
Így alakult tehát a vacsora. Mondanom sem kell, mi volt a Vettel szülők reakciója, mikor meglátták a karomon a kilométer vastag gipszet. A vacsora után aztán még beszélgettünk egy kicsit és nyugovóra tértünk. A karom miatt a rendes fürdést hanyagolnom kellett egy darabig, így Sebastian ma nem élvezhette a testápolóm illatát.
Ahogy beléptem a szobába a szokásos cicanadrág- rövid ujjú alvós ruha szettemben, Sebastian elég furcsán nézett rám. Nem tudtam, hogy még mennyire okolja magát a ma történtek miatt, de én egyáltalán nem voltam rá mérges, hiszen csak egy buta kis baleset volt.
- Fabi miatt vagy ilyen lehangolt?- kérdeztem, mire csak meginhatta a fejét- akkor miattam?- kérdeztem, de erre már nem jött válasz
Odaültem az ágyra vele szembe, törökülésben. Ahogy ránéztem, nem igazán tetszett az ábrázata, de úgy voltam vele, hogy biztosan amiatt, mert haza kell mennünk. Akárhányszor beszélgetést próbáltam kezdeményezni, ő csak fél szavas válaszokat adott, vagy egyszerűen csak megvonta a vállát, vagy csóválta a fejét. Láttam rajta, hogy mennyire nem akar velem beszélgetni, így inkább hagytam is az egészet
- Én lefekszem- mondtam és bebújtam a meleg takaró alá- neked is jobb lesz így tenned, holnap sokat kell majd vezetned. Jó éjt, Seb- adtam el puszit a karjára, mire teljesen libabőrös lett
Ahogy lehunytam a szemem, nem jött rögtön szememre az álom. Hallottam, ahogy Sebastian még gépelt valamit a számítógépén, majd bebújt mellém az ágyba. A frusztráltsága valamiért rám is átragadhatott, ugyanis álmosságom ellenére, szinte alig aludtam és csak azt figyeltem, Sebastian hogy mocorog. Nagyjából úgy éjjeli fél háromkor abbamaradt a mocorgás, így végre én is el tudtam aludni.
Reggel a szokásosnál korábban keltem, de ami még furcsább volt, hogy Sebastian nem volt mellettem. Az órára pillantva láttam, hogy fél kilenc van. Sem Fabi, sem Mel, sem a szülők nem lehettek már itthon, hiszen a napi rutin szerint mindig nyolckor indultak. Kilestem az ajtón a folyosóra és akkor láttam meg Sebastiant. A lépcső legfelső fokán állt, a telefont a füléhez szorította és igencsak a hivatalos hangján beszélt
- Igen, nyomozó úr, én vagyok… semmi probléma… tudom, hogy még nincs fejlemény, de… szeretném visszavonni a bejelentésem. Már nem keresem Sophia…
Ekkor hátrahőköltem. Sebastian furcsa tekintete és viselkedése a „közeli találkozásunk” óta megváltozott, de nem tudtam miért. Ahogy visszaidéztem magamban a történteket épp futni indult. Ő egyedül akkor fut - ráadásul magától és nem az edzője unszolására - ha bántja valami. Ezek szerint, megtudott valamit Sophiáról…
A nap hátralévő részében fel sem hoztam ezt a témát Sebastiannak. Csak akkor mentem ki a szobából, mikor már láttam, hogy tiszta a terep. Próbáltam egész nap természetesen viselkedni vele, mint aki mit sem tud, de erre egyszerűen ő nem tudott megfelelő helyzeteket teremteni. Egész végig szóba sem akart állni velem, elkerülte a társaságom és ahol én megjelentem, onnan ő továbbállt.
Délután fél háromkor jött be, hogy levigye a bőröndömet a kocsiba. Nem ellenkeztem, hiszen már reggel bepakoltam mindent. Háromkor menetkészen álltam. Pakoltam még az útra pár szendvicset és két nagy üveg ásványvizet. Na, jó, nem lódítok, valójában én csak a hűtőből pakoltam be a kocsiba a kaját, ugyanis Vettel-mama mindent szépen összekészített nekünk.

A városon egész szépen sikerült végigjutnunk, majd felhajtottunk az autópályára. Sebastian úgy hajtotta a kocsit, mint akit üldöznek. Még a határ előtt meg kellett állnunk tankolni, de addig egy szó sem hangzott el köztünk. Telerakta a tankot, majd indultunk is tovább. A határnál még álltunk egy keveset, aztán délután fél hétre már Kimi háza előtt pakolta ki a csomagom a bejárathoz. Becsöngettünk, a finn pedig szinte azonnal ajtót nyitott. Jó volt újra látni az én jégemberem, így azonnal a karjaiba vetettem magam és hosszan megöleltem
- Mi történt a karoddal?- kérdezte egyből
- Csak egy kis baleset- vontam vállat és Sebra pillantottam, aki lesütött szemekkel állt a lépcsőn
- Szia, Seb- mondta Kimi, majd kezet nyújtott a németnek
Sebastian reakciója meglepett: gondolkozott, hogy elfogadja-e Kimi kézfogását, vagy sem. Legszívesebben bokán  rúgtam volna a németet, hogy ugyan, tegye már meg, de végül anélkül is sikerült reagálnia a gesztusra. Váltottak pár szót a fiúk, majd Seb szinte azonnal el is viharzott.
- Ennek meg mi a baja?- kérdezte Kimi, mikor már bent voltunk a meleg lakásban
- Nem tudom- ráztam meg a fejem vigyorogva- hiányoztál- húztam szorosan magamhoz a finnt
Az este folyamán megvacsoráztunk, de nekem bökte valami a csőrömet Kimivel kapcsolatban. Konkrétan az, hogy miért is küldött el még pár napja Sebastiannal, Németországba és azóta miért lett ilyen távolságtartó a viselkedése. Még egyetlen csókot sem adott, mióta megérkeztem. Sokáig gondolkoztam azon, hogy feltegyem-e neki a kérdést. Töprengtem, hogy vajon őszintén fog-e válaszolni, vagy eltereli valami másra a témát, vagy a szokásához híven, egyszerűen csak megvonja a vállát.
- Kérdezhetek valamit?- kezdtem, mikor már a kanapén ültünk, én a jó meleg teám, ő pedig a ki tudja hányadik vodkája után
- Persze- bólintott határozottan
- Miért küldtél el Sebbel?
- Mondtam már, meglepetésem van számodra
- Hagyjuk már!- szóltam rá kicsit keményebben, mint akartam- te is tudod, hogy ez elég gyenge duma
- Akkor nem azért küldtelek- vonta meg a vállát
- Hanem?- kíváncsiskodtam tovább
- Itt járt nálam… valaki
- Valaki?- szaladt fel a szemöldököm a homlokom tetejére- mégis milyen valaki?
- Egy nő
- És milyen nő?
- Anna, én tudom, hogy sok minden köt minket össze, de én nem érzem úgy, hogy veled tudnék élni
A levegőt csak nyelni tudtam, úgy szíven ütött a mondata
- Az, hogy megkértem, hogy menj el Sebbel nem csak a te érdeked volt, hanem az enyém is
- Miért lett volna az én érdekem is?
- Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy eddig azért nem volt köztünk semmi komoly, mert abban reménykedsz, Sebastian visszatér hozzád
- De… azzal, hogy most vele töltöttem pár napot, tisztább képet kaptam arról, hogy inkább veled szeretnék lenni
- Ezt most csak azért mondod, mert már rég láttuk egymást és nem tudtunk egymástól rendesen elbúcsúzni
- Csak nem felcsaptál pszichológusnak, amíg nem voltam itthon?- csattant a hangom és Kimi ábrázata megkomolyodott- nem kell a hülye dumád- mondtam és feltrappoltam az emeletre
Fel akartam hívni Katy-t, hogy beszéljek vele pár szót és megkérjem, hogy hárítsa el a krízishelyzetet, de eszembe jutott, hogy Sebastian bőröndjébe pakoltam az én laptopom. Bosszankodva álltam fel a szétdobált cuccaim mellől, majd magamra szerencsétlenkedtem egy farmert meg egy rövid ujjú pólót egy bő pulóverrel, és lementem a nappaliba. Kimi még mindig a kanapén ült, a tévét bámulva. Ahogy meghallotta, hogy közeledek felé, felém fordult
- Hova mész?
- Át kell ugranom Sebastianhoz, nála hagytam a laptopom
- Jó, az asztalon vannak a kulcsok. Vidd, amelyiket akarod- mondta jóindulatúan, de nekem nem éppen a kedvessége jött át
- Lehet, hogy a kis barátnődnek bejön, hogy gazdag vagy és több kocsid van, de engem valahogy nem ezzel sikerült megnyerned- vágtam oda sértődötten, majd felmarkolva az Audi kulcsát a garázsba mentem.
A gipszelt kezemmel nagy nehezen kinavigáltam magam a garázsból és áldottam annak az eszét, aki feltalálta az automataváltós autókat. Szerencsére már az utakon sem voltak sokan, így viszonylag kicsi baleseti kockázattal sikerült eljutnom Sebastian házához. A kaput szerencsére nyitva találtam így behajtottam rajta és a ház előtt parkoltam le. Az ajtón kopogtam, de mivel nem válaszolt senki, és kint irdatlan hideg volt egy pulóverben, jobbnak láttam benyitni. Meglepetésemre az ajtó nem volt kulcsra zárva, így besiettem, majd gyorsan be is csuktam magam mögött. Ezután Seb keresésére indultam. A nappaliban találtam rá, de nem volt egyedül
- Tehát egy üzenet, meg minden nélkül, önszántadból hagytál el?- kérdezte kicsit ingerülten, fel alá járkálva a tévé előtt
- Igen- válaszolta egy határozott női hang
Ezer közül is megismerem volna. Sophia volt az
- És most mit akarsz?- torpant meg Seb és a kanapén ülő lány felé fordult
- Elnézést kéni- hangzott a már merőben kislányosabb hangon szóló válasz
- Ezt egyszer már elhittem. Miért tenném másodszor is?
- Nem tudtam, hogy visszatértek az emlékeid- mondta a lány, engem pedig elöntött a hideg verejték
- Képzeld, vissza- lökte oda Seb idegesen- ezért is vagyok meglepődve magamon, hogy miért nem vágtalak még ki innen
- Ez esetben hálás vagyok az együtt működésedért
- Jaja, persze- mutogatott Seb valamit a kezével- de hagyjuk a nálad szokásos formalitást. Mit akarsz?
- Azt, hogy nem küldj vissza a börtönbe
- Ahhoz nagyon sokat kell tenned. Tönkretetted az életem. Kétszer- ordította a végén Sebastian
Én meglehetősen megszeppentem, azonban Sophia semmi reakciót nem mutatott
- Tudom, hogy ki gázolt el Austinban
Erre nem csak én, de Sebastian is csodálkozva néztünk. Seb vizslatta Sophiát, próbált rájönni, a lány vajon most is hazudik-e, mint általában
- Ki volt az?
- Megmondom, ha megígéred, hogy nem küldesz vissza
- Miért bíznék benned? Honnan tudnál te ilyesmit?
- Le akarom zárni ezt az egészet, Seb- mondta a lány és fáradtnak tűnt a hangja- vissza akarok vonulni és nyugodtan élni. És szeretném, ha megbocsájtanál nekem
- Arra ne számíts egyhamar
Csönd lett a szobában és csak az óra kattogása hallatszott. Figyeltem, hogy még a lélegzetvételemmel se jelezzem, hogy én is részt veszek a beszélgetésben. Sebastiant figyeltem, ahogy töprengve meredt ki az ablakon át a sötét éjszakába
- Megígérem, hogy nem adlak fel, ha soha többé nem látlak. Sem itt, sem máshol
- Megígérem. És nagyon hálás vagyok érte- mondta Sophia- akkor… akarod tudni, hogy ki volt?
Seb nem válaszolt, csak meredten bámulta a lányt. Valószínű, hogy azon gondolkozott, vajon miben fog megváltozni az élete, ha megtudja, ki tette azt tönkre. Ismertem már annyira a német pilótát, hogy a múlttal nem is foglalkozva csak a jövőre akar koncentrálni. Nem akarja majd tudni az efféle dolgokat
- Én akarom- mondtam és előléptem az előszoba homályából
A két arc egyből felém fordult és döbbenet ült ki rájuk. A kezdeti bátorságom kezdett elszállni, ahogy megláttam Sophia szigorú arcát, de aztán összeszedtem minden bátorságom. Nem én vagyok a rossz gyerek, aki a dorgálás miatt tart a felnőttől
- Érdekes, hogy pont te nem tudod- kezdte Sophia gyanúsítgatóan- William volt az, az egykori vőlegényed