Novella - második rész

Sziasztok!

Ahogy a minap is írtam, nagyon örülök, hogy tetszett Nektek a novella! Ahogy ígértem, hozom is a folytatást. A Boxutcai találkának feltettem tegnap előtt a folytatását, így aki még nem tette meg, olvassa el azt is! ;)

Karácsony felé közeledve sokat gondolkozom azon, mivel is kéne Titeket meglepnem. Több ötlet is van a fejemben, de ezt azt hiszem, ezt majd karácsony előtt egy hosszabb bejegyzésben kifejtem!

Jó olvasást kívánok, és legyen részetek egy csodálatos hétben!

Ezerszer csókollak Titeket, Drága Olvasóim!

*Chrisee

Mindörökké

második rész

Szerda reggel nyolckor ébredtem, de magamtól, ami elég furcsának bizonyult, mivel általában dél előtt nem igazán kelek ki az ágyból. Izgatott voltam, nagyon is, és ezt el kellett magamnak ismernem. A készülődés alatt végig fülig ért a szám, és a kávém is abban a tudatban fogyasztottam, hogy nemsokára a szerződésem is aláírhatom, és már nem csak szóbeli megállapodás lesz arról, hogy évi száz-ezer fontért dolgozok Chritian Hornerrel, és az összes többi tervezővel, mérnökkel és pilótával. 

A hajam egy laza copfba kötöttem, és begöndörítettem, egy hosszú farmernadrágot vettem fel, mivel a tegnapihoz képest jóval hidegebb volt, és fekete pólót, amit úgyis a csapatpólóra fogok cserélni. A lábam egy topánkába bújtattam, felraktam egy kevés sminket, és kilenc óra után húsz perccel már indultam is el a lakásból. 

Tíz előtt öt perccel értem be, mert elég nagy volt a dugó London utcáin. Mikor megláttam, hogy az a recepciós van, aki tegnap, elszégyelltem magam, és azon gondolkoztam, miként kérjek bocsánatot. Biccentettem a biztonsági őrnek, aki ugyanezt tette, majd egy halk „jó reggelt” hagyta el a szám, és besiettem az előcsarnokba. Nevetségesen nézhettem ki, ahogy szó szerint rohanva osontam el a recepciós asztal előtt (inkább a recepciós látószöge alatt), nehogy egy újabb szívatást kapjak, a tegnapi kinevetős dolog miatt. 

Első utam Christian irodájába vezetett. Kopogás után beléptem, és a csapatfőnök máris a szerződést dugta az orrom alá

- Olvasd át figyelmesen, hátha valamit elrontottam benne- mondta

- Hátha akaratod ellenére beleírtál bizonyos extra elvárásokat?- pillantottam fel szempillám alól, mire állkapcsa teljesen megfeszült. Lehet, hogy túlfeszítettem a húrt. 

Percekig némán olvasgattam, de kellemetlen volt. Hülye megjegyzést tettem, amire ő még csak nem is hümmögött, vagy ilyenek, mindössze helyet foglalt velem szemben. Egyre gyorsabban olvastam, hogy vége legyen már. Elsiklottam a plusz juttatások felett, aminek az összege szintén elég nagy volt, hogy a szállások általában mennyi pénzbe kerülnek, és hogy egy nap akár tizenhárom órát is kell majd dolgoznom. Gyorsan ráfirkantottam a nevem, majd felnéztem Christianra, aki engem bámult. 

- Nézd, hülye megjegyzés volt, tudom. Köztünk olyan a viszony, mint főnök és beosztott, és nem fogom tovább feszegetni a húrt

- Tetszett a megjegyzésed

- Jó, de akkor sem… nem kéne… 

Miért lett tegnap este óta ennyire szexi?

- Vera- mondta egy mély levegő után- le kell menned a másodikra, ott kapod majd meg a csapatpólókat. Rocky irodája a harmadikon van, Adriané pedig a mellett. Ismerkedj meg velük, délután jönnek a pilóták is

- Rendben. Köszönöm- álltam fel, majd kezet nyújtottam neki

Ő is felállt, kezet ráztunk, és elindultam a pólóimért. Kaptam vagy három hatalmas dobozzal, szóval miután rávettem egyet a fekete pólómra, a többivel kiegyensúlyoztam a liftig, és nagy nehezen megnyomtam a földszint gombot. A szerkezet csigalassúsággal ment lefelé, a dobozok már kezdtek agyonnyomni. Végre kinyílt az ajtó, én pedig kiléphettem. Botladozó léptekkel haladtam előre, és annyit reméltem, hogy senkit nem ütök el, mivel a dobozok fölött nem láttam ki. 

- Hadd segítsek!- hallottam meg egy férfihangot, majd mind a három doboz kikerült a kezemből

- Nagyon köszönöm- simítottam meg a copfom, majd felnéztem az idegenre

- Hova kell vinnem a dobozokat?

- Kint áll a kocsim a parkolóban. Esetleg el tudnád hozni odáig?

- Persze, semmi akadálya- mosolygott

Kivezettem a kocsimig, majd kinyitottam a csomagtartót, ő pedig belepakolta a dobozokat.

- Nagyon szépen köszönöm- néztem rá kedvesen 

- Igazán nincs mit. De miért cipel egy olyan lány, mint te ennyi dobozt? És mi van bennük?

- Csapatpólók. Ma érkeztem ide, és még sok mindent be kell szereznem – vontam vállat

- Mark Webber – nyújtotta a kezét

- Vera Adams

- Nagyon örülök, hogy megismertelek. Ha bármire szükséged van, csak szólj

- Rendben, nagyon köszönöm

- És egyébként milyen munkakörben vagy?- indultunk vissza az épület felé

- Mérnök vagyok, és tervező. De egyelőre persze csak segítem mások munkáját. Azaz… tanulok

- Akkor sokat fogunk együtt dolgozni

- Igen, remélem- bólintottam, majd beszálltam a liftbe

Ő is jött utánam, és még Sebastian is bevetődött mellénk

- Ezek szerint megkapta az állást- bólintott- gratulálok

- Köszönöm szépen- mondtam- hogy van a feje? Ahogy láttam, tegnap este még az a két whisky is megártott

- A fejem köszöni, jól van, és nincs szüksége szarkasztikus megjegyzésekre- mondta morcosan- hova?

- Épp Rocky irodájába tartok

- Remek!- mondta a német- akkor egy helyre megyünk… Mark, te hányadikra mész?

- Én majd a kilencedikre, szóval először ti szálltok ki

Seb megnyomta a hármas számot, és a lift már repült is felfelé. Előre engedett kiszálláskor, majd az ajtóig navigált, de mielőtt benyitott volna, maga elé rántott.

- Nem tudom, hogy mások hogy viszonyulnak magához, de jóban kell lennünk, szóval ameddig nincsenek szarkasztikus megjegyzések, én kedvelem magát

- Tudja, mikor az elmúlt években magát néztem a képernyőn, mindig arra vágytam, hogy együtt dolgozhassunk. Összeszedett, pontos, figyelmes, élelmes, tehetséges. De arra sosem gondoltam volna, hogyha személyesen találkozunk, ennyire utálni fogom. Ellenséges, és egyáltalán nem illedelmes. Én megpróbáltam normálisan kezdeményezni, maga elutasított. Ezek után a legjobb, ha akkor beszélünk, ha nagyon muszáj

Kopogtam kettőt, majd a választ meg sem várva benyitottam. Rocky épp az asztalánál ült feltett lábbal, és rám sandított, mikor beléptem

- Üdvözlöm, Miss Adams

- Nem lehetne, hogy tegeződjünk?- kérdeztem

- De, persze, annak nagyon örülnék. Hali, Seb- állt fel, mikor a német is belépett az ajtón- valami baj van?

- Nem, minden oké

- Akkor már ismeritek egymást, igaz?

- Igen- vágtuk rá mindketten, és leültünk a kanapéra, a lehető legtávolabb egymástól

Rocky sandán nézett ránk, de aztán csak rántott egyet a vállán, és leült velünk szembe

- Christian azt mondta, hogy megbeszéljük a dolgokat. Vagyis azt, hogy mi azén dolgom

- Igen, pontosan tudom, miért vagy itt. Akkor, kezdjük is

Nagyjából három kerek óra volt, mire átvettünk mindent. Nem gondoltam volna, hogy ennyit kell majd dolgoznom, de végül is meg fogja érni, és a végén úgyis Mark mérnöke leszek, nem ezé a pöcsfejé, aki itt ül mellettem. 

- Akkor, köszönöm a tájékoztatást, megyek is Mr. Neweyhoz. Még vele is egyeztetnem kell

- Persze, menj csak- mosolygott rám Guillaume

- Még csak annyit hadd kérdezzek, hogy Mark mérnökét mikor fogom megismerni? Mert ugye az ő helyére érkeztem

- Ó. Christian nem mondta? – kérdezte zavartan Rocky

- Nem, nem említette, hogy bármi változás lenne a hirdetéshez képest

- Milyen szerződést írtál ma alá?

- Amiben segítek, és jövőre kapom a teljes állású mérnöki posztot, ha megfelelő vagyok

- A helyzet az, hogy jövőre új pilóta érkezik majd Mark helyére, és engem átraknak hozzá. Te pedig Sebastian teljes állású mérnöke leszel

Az agyamig a Sebastian szó után alig jutottak el a hangfoszlányok. Utálom ezt az embert. Nem hittem volna, hogy lesz bárki olyan, aki ennyire ellenszenves, mint ő, de Istenem! Ha ez van, hát ez van. Annyit tanultam, annyit szenvedtem és güriztem ezért az állásért, hogy a megadás meg sem fordult a fejemben. De az hogy megkedveljem? Egyszerűen lehetetlennek tűnt!

- Szóval… teljes állású mérnök… Sebastiané… szóval… - csak dadogni tudtam, és tényleg nem tértem magamhoz

- Nekem ebbe nincs beleszólásom?- szólalt meg sok idő után először Vettel

- Sajnos Christian így határozott- vonta meg a vállát

Aha! Szóval, ha Christian úgy döntött, hogy engem rak be Sebastianhoz… valószínűleg meg tudja majd változtatni a véleményét a kedvemért… 

- Jó, akkor beszélek Christiannal a részletekről- mondtam- viszlát később

- Szia- mondták egyszerre

Arra gondoltam, rögtön a csapatfőnököt látogatom meg, de inkább Neweyt akartam lerendezni. Arrébb mentem egy ajtóval, és bekopogtam. Hamar jött a válasz. 

Belépve vázlathegyek között találtam magam. Mindenhol autók hevertek papírra vetve. Ceruzával, tollal, színessel, mindennel át voltak huzigálva, alattuk pedig Adrian fejét láttam felbukkanni

- Minden oké?- kérdeztem 

- Persze, gyere csak beljebb- mosolygott- épp a jövő évi modellen gondolkozom 

- Mesél róla valamit? Mit lehet tudni?

- Persze, csak ígérd meg, hogy tegezni fogsz- mosolygott, mire csak bólintottam

Adrian olyan mesélésbe kezdett, hogy már csak a gyomrom korgására lettem figyelmes. Ittam a szavait, amikbe olyan átélést vitt, hogy azt hiszem, ezt csak két tervező értheti meg. Szenvedéllyel szeretjük a kocsikat, és mivel mi rajzoljuk is őket, ezért minden apró részletre kitérünk, és mindenünk a pontosság

- Vera, drágám, te ettél ma már valamit?

- Reggeliztem- mondtam félénken

- Hisz már délután fél három van! Azonnal irány a büfé

- De még munkaidő van… 

- Nem érdekel! Nyomás lefelé, nemsokára én is megyek utánad

Megfogadtam a tervező tanácsát, és a büfébe indultam, ami az ötödik emeleten foglalt helyet. Hatalmas, tágas tér, tele asztalokkal, és székekkel, a falak pedig tele vannak aggatva RedBull-os képekkel. Egyre közelebb értem a kiadó ablakhoz, és akkor láttam meg Christiant az egyik asztalnál. Kértem magamnak egy palack vizet, meg egy tonhalsalátát, és odasétáltam a csapatfőnökhöz. 

- Szabad ez a hely?- kérdeztem, és mikor bólintott leültem mellé- beszélnünk kéne- mondtam, miközben a salátámról szedtem le a védőfóliát 

Christian szemei rám szegeződtek, és vizslattak. Ittam még egy korty vizet, mielőtt belekezdtem volna a mondandómba

- Szeretném, ha az új csapattag mérnöke lehetnék

- Hogyan?

- Rocky mondta, hogy jövőre új pilóta érkezik, és őt átrakod hozzá, nekem meg marad -Vettel- Sebastian. Azt szeretném, ha ezt megcserélnéd

- Miért?

Megfontolt választ kellett adnom, hiszen sok minden múlt ezen. Olyan helyen akartam dolgozni, ahol szeretnek, és ahol én is mindenkit szeretek, és kedvelek.

- Azt hiszem, Sebastian nem úgy tekint rám, mint a leendő mérnökére- kezdtem félve, és beleettem a salátámba

- Azt mondod, hogy nem tisztel? Vagy nem vesz komolyan?

- Nem! Furcsa pillantásokat vet rám, és néha azt látom, hogy végigmér. Aztán mikor hozzám beszél… olyan kihívó, és olyan, mintha el akarna csábítani

- Valóban?- kérdezte- nem hiszem el

- Mi? Miért? De hát ez… ez az igazság

- Nem hiszem el, méghozzá azért, mert ő is ugyanezt próbálta nekem beadni, nagyjából fél órával ezelőtt

- Hogy mi?

A szemeim háromszor akkorák lettek, és a saláta is majdnem kifordult a számból

- Olyan hülye- forgattam meg a szemeim, mire Christian megszorította felső combom, és én egy hatalmas nyögést hallattam

Azt hiszem, nem erre a reakcióra számított, de ez is tetszett neki. Vagy tíz másodpercig szorította, mire végre elengedte. Nekem is leesett, hogy mit mondott a vacsoránál: „A szemforgatásnak következményei lesznek”. Azt hittem, csak szórakozik! 

- Érzékeny pont?- kérdezte incselkedve

- Kérdezd meg Sebastiant. Ha annyira bejön nekem, Ő már úgyis tudja

Morcosan álltam fel az asztaltól, mert még az étvágyam is elment. Otthagytam mindent, majd Christian elpakolja. 

Mikor az órára néztem, az még csak négyet ütött, szóval elindultam lefelé a lifttel. Érdekes egy nap volt eddig, szóval arra gondoltam, mielőtt visszamegyek dolgozni, még kiszellőztetem a fejem egy kicsit. Megnyomtam a lift hívó gombját, de amikor az megérkezett, sajnos nem volt üres.

Mivel nem volt kedvem még negyven percet várni az acélkalitkára, beszálltam Sebastian mellé.

- Maga szánalmas - mondtam flegmán, mikor megindult velünk a lift 

- Miért is?- kérdezte felvont szemöldökkel

- Ostoba meséket próbál beadni Christiannak, de nem fogja elhinni. De megnyugodhat, én sem akarok magával dolgozni, szóval majd én beszélek vele, hogy döntsön másképp

- Őt nehéz meggyőzni

- Szerintem megoldom

- Máskor is vállal kurválkodást, vagy csak az ilyen helyzetekben? 

Rátenyereltem a lift STOP gombjára, és szikrázó szemeim Sebastianra emeltem

- Miért mond ilyesmit?- fordultam felé - egyáltalán nem ismer engem, de elítél. És fogalmam sincs, hogy miért. Én rohadt sokat dolgoztam azért, hogy itt lehessek, engem nem pénzeltek a szüleim, és nem kapok elismerést több millió embertől, ha valamit jól csinálok

Gyorsan kapkodtam a levegőt, és szemeim valószínűleg szikráztak az indulattól.

- Nem is értem, hogy ismerhettem ennyire félre. A tévében olyan normálisnak, és kedvesnek tűnik… 

Nyugodtságot erőltetve magamra megint megnyomtam a stop gombot, és a lift tovább haladt. Öt másodperc után értünk le a földszintre, és amint kinyílt a lift ajtaja, kiviharzottam rajta. Viszonylag gyors léptekkel haladtam el a kocsim mellett, és leültem egy közeli padra. Nagy levegőket vettem és azért rimánkodtam, hogy ne bőgjem el magam. Vagy tíz percig ültem még lent, de aztán visszamentem dolgozni. Az öt óra végül hamar eljött és örömmel szálltam be az autóba, és hajtottam haza a londoni csúcsforgalomban. Megterhelő ez a munka, pláne, hogy még sosem csináltam ilyet, és két feladatot is ellátok egyszerre. Mindig is tudtam, hogy mazochistának születtem… 

Otthon lezuhanyoztam, felvettem a pizsim, meg egy vastag zoknit, és egy hatalmas bögre teával a kezemben beültem a tévé elé. Fél hét körül kerestem valamit a hűtőben, ami ehetőnek bizonyult, majd kilenckor kidőltem az ágyamban. 

Csütörtökön álmosan ébredtem meg, fél kilenckor, az órámra. Morogva kinyomtam a fülsiketítő zajt, majd feltápászkodtam. Elhúztam a függönyt, és főztem egy kávét. Vagy húsz perc alatt elszürcsölgettem, közben megreggeliztem, majd felöltöztem. Felvettem az egyik csapatpólót, aztán egy fekete farmernadrágot, és a sportcipőm. Bepakoltam egy pulcsit, és indulás előtt belekapaszkodtam az esernyőmbe. 

A sminkem teljesen átlagos lett: alapozó, szemhéjfesték, szemhéjpúder, szájfény. Az utakon egészen kevesen voltak, így már háromnegyed tízre a gyár épülete előtt voltam. Nem volt kedvem korábban kezdeni, így ücsörögtem még egy kicsit az autóba. Kezembe akadt a telefonom, és eszembe jutott, hogy Papusék milyen hírt is kaptak még két napja…

Gyorsan kikerestem a névjegyekből, és tárcsáztam a számát

- Édes Verám!- szólt bele egyből- hogy vagy? Ne keseredj el, bármi lehet még!

- Szia, Papus! Ne haragudj, hogy nem hívtalak tegnap, de nagyon elfáradtam. Képzeld, mégis megkaptam az állást

- Komolyan? Ez csodálatos! Akkor, édes Verám, remélem, én vagyok az első, aki közli veled, hogy valóra vált az álmod- mondta kedves hangon, és nekem sírni támadt kedvem

A nagyapám volt az egyetlen olyan ember, aki annyira közel állt hozzám, mint máshoz az édesanyja, vagy a legjobb barátja. Minden titkom tudta, bármit rábízhattam, és még sosem csalódtam benne. Hallani ezt tőle, hogy valóra vált az álmom… egyszerre elhittem. Ő támogatott, Ő rugdosott át minden akadályon, mikor én már feladtam volna, és Ő tanult velem hajnalokon át egy-egy vizsgára, csak hogy biztosan átmenjek.

- Köszönöm, Papus- szipogtam

- Jaj, édes Kicsikém!- mondta lágyan- remélem, hamar meglátogatsz bennünket!

- Tudod, mennyire szeretném, de most annyi dolgom van még. Lehet, hogy csak két, vagy három hét múlva tudok hazamenni, és csak hétvégén

- Persze, megértjük mi nagyanyáddal- mondta már vidáman- de tudod, a mi kapunk mindig nyitva áll előtted

- Tudom, és ezért mindig is hálás leszek

- Na, ha hazaérsz, kapsz valami meglepetést

- Papus, már nem vagyok hét éves

- Nekem örökre az maradsz. És tudod… mikor először rám néztél azokkal a hatalmas kék szemeiddel, és azt mondtad, hogy egyszer te is a forma1-ben leszel… nem hittem neked. De aztán tanulni kezdtél, és láttam, milyen jól is mennek a dolgok, és onnantól kezdve tudtam, az a dolgom, hogy támogassalak. És annyira örülök, hogy kitartottál az elképzelésed mellett

- Mert te megtanítottad, hogy sose adjam fel

- Képes voltál ezt megtanulni, Vera. Ez a legnagyobb dolog, amit valaha elértem. Hogy ezt megtanítottam neked

- Szeretlek Papus- szipogtam- de most mennem kell dolgozni

- Jól van, nem akarlak én itt feltartani!- mondta nevetve- vigyázz magadra kicsikém, és mi is nagyon szeretünk ám!

- Puszilom a Mamát is- törölgettem az orrom

- Átadom. Vigyázz magadra, és aztán nehogy elfelejts minket!

- Soha- mondtam- Szia, Papus

- Szervusz, Verám

Letettem a telefont, de még ültem egy kicsit a kocsiban. A tükörben megigazítottam az enyhén maszatos sminkem, aztán kiszálltam. Az esernyőt is vittem magammal, habár akkor még nem is esett. 

A bejáratnál a szokásos biztonsági őr fogadott, de egy új recepciós volt. Odamentem hozzá

- Szia, Vera Adams vagyok- mutatkoztam be

- Szia! Én Alma vagyok. Nagyon köszönöm, hogy idejöttél- mosolygott

- Ó, igazán nincs mit- legyintettem- és ha jól tudom, amíg új recepcióst látok, addig ide kell jönnöm… 

- Igen, de ezt olyan sokan nem teszik meg- fújt egyet fáradtan- de nem is tartalak fel, jó munkát!

- Köszönöm, és neked is!

Mosolyogva haladtam át az előcsarnokon a liftig, majd beszálltam a rengeteg acél közé. Megnyomtam a hármas gombot, és elindultam felfelé. Adrian irodájába mentem először. Amint beléptem, hatalmas rend fogadott

- Ejha!- mondtam rögtön- te raktál rendet?- kérdeztem 

- Szia, Vera! Igen, már elég nagy kupi volt…- vakarta meg a tarkóját

Hirtelen az órámra pillantottam. Ha ő már összepakolta ezt a kupit, én mennyire késhettem el?! Az órám 9:59-et mutatott

- Nem késtél el- nevetett fel- én jöttem be sokkal korábban. Reggel nem tudtam aludni, mert eszembe jutott pár új dolog

- És megosztod velem is?- kíváncsiskodtam

- Téged vártalak!

Ledobtam a táskám meg az esernyőt az egyik fotelba, majd vittem magamnak egy széket az íróasztal mellé, és leültem a tervezőzseni mellé. Szokás szerint szinte levegőt sem mertem venni, nehogy lemaradjak egyetlen szaváról is. 

Az ötletét gyorsan felvázoltuk, majd keresgélni kezdtük rajta a hibákat. Olyan jól ment az együtt dolgozás, hogy fél kettőre készen lett egy teljesen új, és kidolgozott hátsószárny terve.

- Szép munka- bólogatott- nem vagy éhes?

- De, eléggé megéheztem. Kemény ez a munka. Vagyis nagyon sokat kell koncentrálni

- De mi így szeretjük ezt

- Pontosan- kacsintott

A büfében lényegesen többen voltak, mint tegnap. A kiadó ablak előtt vagy tíz ember állt, és az asztalok is tele voltak, alig lehetett elférni az eddig általam oly’ tágasnak hitt teremben. 

Adriannal beálltunk a sorba, és minél előrébb haladtunk, annál nagyobb kínálat tárulkozott fel előttünk. Végül aztán grillezett csirkemellet választottam, köretnek pedig padlizsánsalátát. Vettem még egy üveg üdítőt, aztán bevártam Adriant, hogy helyet keressünk magunknak.

- Gyere, látok egyet!- mondta, és megindult a tömegen át egy asztalhoz

Vagy fél percig furakodtam át mindenkin, de végre beértem Adriant. Éppen leült az egyik asztalhoz. Láttam, hogy van mellette még egy hely, szóval gyorsan lecsaptam rá

- Jó szemed van- viccelődtem, és kibontottam az innivalóm 

Mikor kortyoltam egyet, akkor néztem csak meg, kinek a társaságában is vagyunk valójában. Egy pillanatra lehervadt arcomról a mosoly, a jókedvem pedig tovaszállt. De aztán rájöttem, egy bunkó miatt nem érdemes elrontani a napom

- Hello, Vera- köszönt Sebastian

- Szia- bólintottam, majd végre enni kezdtem. Mikor is mondtam neki, hogy tegezhet? Becsuktam a szemem és úgy forgattam meg a szemgolyóm. Ezen már nem akadok fent

- Mi a helyzet, Seb?- kérdezte Adrian

- A szokásos. A szimulátorból jövök, meg mindjárt jön a személyi edzőm, és megyünk a konditerembe. Már alig várom a Belga hétvégét. Vannak új terveitek? Be kéne indítani a szezont…

- Igen. Éppen most fejeztünk be egy tervet Verával. Szerintem nagyon jó lett, és sokat várunk tőle. Majd nemsokára tesztelhetjük is

- De nem tegnap mondtad, hogy épp csak kigondoltad?

- De, de Vera olyan sokat segített, hogy pár óra alatt kész is lettünk. Mindketten odatettük magunkat. Még jó, hogy nem olyan kis visszafogott, és az összes hibára felhívta a figyelmet, ami a tervben szerepelt

Abban a pillanatban nem tudtam, hogy melyik lenne jobb: ha az asztal alá süllyednék, vagy, ha elnyelne a föld. Sebastian már így is pikkel rám, ki tudja miért, most meg még azt is hiszi, hogy valami seggnyaló kis gnóm vagyok, aki azért pedálozik, hogy dicsérjék. Amiben igaza lenne, hisz tegnap a fejéhez vágtam, hogy én nem kapok elismerést, senkitől.

- Ennek nagyon örülök- mondta Sebastian, de még csak rám sem nézett- tudtam, hogy Christian jól fog dönteni ezzel az állással kapcsolatban

- De még milyen jól!- helyeselt Adrian

- Vera…- mondta félénken Sebastian, mire rá emeltem a tekintetem- Rocky azt kéri, ha van egy kis időd, menj be hozzá. Át kell beszélnetek még pár dolgot

- Jó, persze, nem gond. Egész nap itt lesz? Vagy jobb, ha inkább rögtön ebéd után megyek?

Te jó ég! Még sosem tartottam ilyen hosszú szemkontaktust vele, de a szemei valami káprázatosak

- Szerintem teljesen mindegy, mikor mész, csak azt öt előtt tedd

- Jó, kösz, hogy szóltál

- Nincs mit- vont vállat, és mintha egy mosoly bújt volna meg a szája sarkában

Lassan elfogyott az ebédem, Adrian már teljesen megette a sajátját és Sebastiannal beszélt, mikor egy szőke nő foglalt helyet a körünkben

- Sziasztok. Seb, megvan az új időbeosztásod

- Nagyon rossz?

- Igen. Szokás szerint nincs szabad perced. De hisz szeretsz a figyelem középpontjában, nem?- kérdezte a nő nevetve, és egy puszit nyomott a pilóta fejére

- Ja, Britta, ő itt Vera, az új mérnököm- mondta Sebastian

- Nagyon örülök- nyújtott kezet- Britta Roeske

- Vera Adams- álltam fel, majd kezet nyújtottam- de csak a leendő mérnöke vagyok. Sajnos, még nem tanultam ahhoz eleget. Azt mondta, hogy a mérnöke? Most csúfolódik?!

- Ugyan- legyintett, majd leült mellém- Sebastian mellett az ember úgy tanul, hogy észre sem veszi. Én is úgy terveztem, hogy fél évre jövök, aztán már itt vagyok majd’ négy éve

- Úgy mondod, mintha bánnád- öltött rá nyelvet Sebastian nevetve

- Az biztos, hogy hamarabb őszülök majd meg melletted- bökte vállba- de beszéltél már az ügyvéddel?

- Ne itt, kérlek- mondta Sebastian, majd félve rám sandított

- Nyugodtan beszéljétek meg most- álltam fel- már úgyis befejeztem, és vár a munka. Örülök, hogy megismertelek. Majd később találkozunk- mondtam Adriannak, aztán otthagytam az asztalt

Annyira kíváncsi voltam, hogy milyen ügyvédre lehet neki szüksége, de nem akartam megsérteni a magánéletét. Most egészen normálisan viselkedett, és ahogy elnéztem, mintha beletörődött volna, hogy én leszek a mérnöke, és nem csak szarkazmus volt részéről.

Rockyval a munka jóval öt utánig nyúlt, de jól elszórakoztattuk egymást. Nem is igazán csináltunk mást, végig nevetgéltünk, meg viccelődtünk. Persze, mikor Christian bejött, tudtunk neki valami munkaszerűséget felmutatni

- Jó, ez eddig nagyon szép- hümmögött az ajtóban a csapatfőnök- Vera, gratulálok, egyébként. Adrian remek dolgokat mondott rólad, és nagyon örülök, hogy jól kijöttök. Brittát is megismerted, szóval ez azt jelenti, növekszik az érdeklődésed a csapat iránt?

- Mindig is nagy volt az érdeklődésem a csapat iránt, és szeretek itt. Már egy ágyúval sem lehet innen kirobbantani- viccelődtem 

- Ennek nagyon örülök. De most már nyomás haza! Nem akarok nektek többet fizetni- nevetett, aztán kiment

Rockyval még elvoltunk vagy fél órát, aztán hazafelé indultunk. Jó volt végre átöltözni otthon, pizsibe bújni, és a tévé előtt megvacsorázni. Fél kilenc körül még Samantha is felhívott. 

- Szia, csajszi! Hát téged is el lehet érni?- kérdezte nevetve

- Szia! Jó hallani a hangod. Bocsi, de nagyon fáradt vagyok mostanában, mióta dolgozom

- Hogy mi?- sikított fel- nem úgy volt, hogy nem vettek fel?

- De. Csak aztán aznap este felhívott a főnök, hogy egy vacsora keretében beszéljünk meg mindent

- És?

- És elmentem, aztán megbeszéltük a fizetést, másnap meg aláírtam a szerződést

- Biztos, hogy nem hamarkodtad el? Vagyis tök jó, hogy van munkád, és tudom, hogy szereted csinálni, és hogy ez az álmod, de… nem lehet, hogy jobban fel kellett volna mérni a környezetet?

- Az álomállásom tudhatom magaménak, remek emberek vesznek körül, imádom, amit csinálok, és évi száz-ezer fontot keresek. Nekem nem kell ennél több

- Mennyit?

Hallottam, ahogy levegőt is elfelejt venni, és lelki szemeim előtt láttam, ahogy dollárjelek futkosnak a szemeiben

- Pontosan. Ennyit kapok a munkámért, és jövőre ez csak több lesz, hisz akkor már teljes állásban fogok dolgozni. Vagyis… nem csak tanulni fogok valaki mellett, hanem le is teszek valamit az asztalra 

- Nézd, én annyira örülök annak, hogy ez összejött! De valami mintha… 

- Tudom, hogy neked ez túl gyors- fejeztem be azt, amit mondani akart- de ha már a gyerekkoromban annyi minden nem jött össze, akkor most miért ne sikerülhetne? Végre? Valami?

- Igazad van!- vágta rá- hülye vagyok, nem vagyunk mind egyformák

- Beszéljünk másról. Mikor is érkezel?

- Vasárnap reggel fél 10-kor száll le a gépem

- Jó. Kimegyek eléd a repülőtérre. Alig várom már, hogy újra lássalak

- Én is. Három hónap még nekünk is sok idő- kacagott

- Anyukádékhoz mikor mész?

- Szerintem kedden. Addig, ha nem gond, nálad lennék…

- Nem, persze, hogy nem gond! De veszekedtetek? Vagy mi a baj?

- Majd elmondom személyesen, oké? Olyan bonyolult, és azt akarom, hogy megértsd

- Vagyis nem biztos, hogy egyet értek majd veled?

- Pontosan. Szóval akkor vasárnap reggel találkozunk. Nagyon vigyázz magadra, és sok sikert az új munkahelyen

- Köszönöm. Neked is kitartást, és jó utazást. Szeretlek

- Én is. Puszi

Bontottuk a vonalat. Normál esetben skype-on beszélgetünk, hisz órákon át képesek vagyunk csacsogni, de telefonon nagyon sok lenne a számla. Samantha egyébként lakberendezőként dolgozik, és mivel még a karrierje elején van, rengeteget utazik. Új ötletek gyűjt, megismerhet más kultúrákat, praktikákat, és őt is megismerhetik több országban. És lehetséges, hogy ő elfelejt pár dolgot, de abban biztos vagyok, hogy őt senki sem tudja elfelejteni. Jelenleg épp Amerikában van körúton, pontosabban Kaliforniában. Már alig várom az élménybeszámolóját, és hogy vasárnap jól leigyuk magunkat, és kibeszéljük magunkból a bánatot. Sebastian esetét is elmesélem majd neki, kíváncsi vagyok, hogyan reagál majd. Persze, addig rá kell jönnöm, hogy mi is az a „Sebastian eset”, vagy, hogy van-e egyáltalán. 

Péntek reggel könnyebben keltem ki az ágyból, hisz az utolsó munkanap következett. Lehet, hogy szeretek dolgozni, vagyis azt szeretem, amit csinálok, de azért elég fárasztó ez az egész. Fél hét alatt szinte teljesen kifulladtam. Nem is tudom, mi lesz velem a jövő héten, pláne, hogy az már versenyhétvége lesz, és a hétköznapok a készülésekről fognak szólni, meg az utazásról. 

A reggeli rutin megejtése után a szokásos útvonalon értem be a munkába. Már alig vártam, hogy kiderüljenek az előzetes próbák, vagyis, hogy a szimuláció alapján milyen eredményt ért el az Adrian és általam tervezett hátsó szárny. 

A recepciónál ismét Sandy ült, szóval egy halk „jó reggelt” motyogása, és egy óvatos pillantás után átslisszoltam a bejáraton és a liftekhez mentem. Beszálltam abba, amelyik hamarabb jött, és felmentem a harmadikra. Rockynál kopogtattam, mert valamit meg akart velem beszélni, de nem válaszolt. Lenyomtam a kilincset, de zárva volt az ajtó.

- Még nincs itt. Péntekenként tizenegyre jár be

A hang irányába fordultam. Sebastian állt ott.

- Ó, köszi. Ezt nem említette tegnap, de akkor megvárom a büfében. Meg amúgy is beszélni akartam Christiannal 

- Én is hozzá megyek… Jössz?- kérdezte félénken

- Persze- vágtam rá, és már indultam is a szőke után

Kínos csend következett, amíg vártuk a liftet. Úgy éreztem, hogy kéne mondanom valamit, de semmi nem jutott eszembe. Mindig, mikor megszólaltam volna, inkább toporogtam egy kicsit, és ezzel elfojtottam magamban a kíváncsiságot. Úgyis csak arról a bizonyos ügyvédről kérdeztem volna…

- Tudod…- szólalt meg, mikor végre beszálltunk a liftbe – mikor nem teszel szarkasztikus megjegyzéseket, egész jó társaság vagy

- Nem is beszélgettünk, csak két szót…

- Na, erről beszéltem- mosolyodott el, aztán megnyomta a negyedik emelet gombját, és már repültünk is felfelé

- Tudom, hogy néha túlzásokba tudok esni, de csak bizonyos emberek hozzák ki belőlem az ilyen viselkedést

- Az olyanok mint…

Kinyílt a liftajtó, és én a folyosón folytattam

- Akik azt hiszik, hogy okosabbak, mint a többiek, akik imádnak mindenbe beleszólni, akik semmit nem akarnak csinálni, de sok mindent várnak el, és akik arra tették fel az életüket, hogy másokból éljenek meg

- Én ebből melyik vagyok, szerinted?

- Nem tudom. Te egy új típus vagy- mosolyodtam el és ránéztem

Erre ő sem tudott mit mondani, csak mosolygott. A mosolya különleges volt, egyszerre hatott kisfiúsnak, és szexisnek. A hozzá párosuló, csillogó kék szemek is csak a mosoly őszinteségét bizonyították. Nem is tudom, hogy eddig hogy nem vettem észre, mennyire jól néz ki. Talán azért, mert leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy utáljam, és véletlenül se kerüljek a közelébe…

- Van valami az arcomon?- kérdezte, és megsimította a borostáját

Basszus, Vera, bámulod! Hagyd abba, te idióta!

- Nem, nincs semmi, csak elgondolkodtam. Ne haragudj

- Miről? - kíváncsiskodott

- Te mindig ilyen kíváncsi vagy?

- Ha olyan szempárok próbálnak belém látni, mint a tieid, akkor általában igen

Ah, hogy lehet ennyire szexin... 

Szedd már össze magad!

 A korholásoktól már úgy éreztem magam, mint aki teljesen megőrült, szóval jobbnak láttam bekopogni Christian irodájába. Hamar jött is a válasz, hogy bemehetünk. 

Gyorsan kinyitottam az ajtót, és beslisszantam rajta. Sebastian is követett, majd becsukta maga mögött az ajtót. 

- Nos, mi járatban?- kérdezte Christian, és felállt az íróasztala mögül

- Kezdje Sebastian, nekem nem olyan sürgős- vontam vállat, és lehuppantam a kanapéra

A német még toporgott egy keveset, de aztán helyet foglalt Christiannal szemben, az íróasztal másik oldalán. 

Én közben elővettem a telefonom, nehogy Sebastian azt higgye, hogy hallgatózni akarok. Megnyitottam az egyik játékot, és úgy tettem, mintha játszanék.

- A belga hétvége után szükségem lesz pár nap szabira- kezdte halkan Seb

- Hogy érted, hogy pár nap szabira?

- Nagyjából úgy… öt napra szeretnék egyedül lenni. A nagydíj utáni nap fogják kimondani a válást, és idő kell, hogy összeszedjem majd magam

- Az edzéseket tudod majd rendszeresen csinálni?

- Persze. Csak… szeretnék egy kicsit egyedül lenni Svájcban. Linda úgyis jön vissza ide, Londonba, és nincs kedvem összefutni vele a repülőn. Vagy a városban. Elég lesz őt a bíróságon még egyszer, utoljára látni

Megdöbbentett az, amit hallottam. Tudtam, hogy van egy felesége, és hogy nincsenek túl jó viszonyban, de hogy el fognak válni?! 

Szégyelltem magam, amiért még én is nehezítettem a dolgát, de nem tehetek róla. Nekem senki, egy szóval sem mondta, hogy gáz van vele, meg a kis feleségével. 

A nő egyébként állítólag már többször megcsalta, de ezt persze tagadták. Gátlástalanul költi a pénzt, és szinte alig van otthon. Mindig csinál valami botrányt, és ezzel persze szegény férjét húzza vissza. Nem is értem, hogy hogyan találhattak egymásra. Sebastian egy aranyos, kedves srác, az a csaj meg már ránézésre is egy szajha. A lábai kábé a mellemig érnek, formásak, az alakja tökéletes, bár én nem lennék biztos abban, hogy nem szenved bulimiában. A megjelenése mindig tökéletes, de a stílusára már hallottam elég sok negatív megjegyzést. 

- Vera, te mit szeretnél?- kérdezte Christian, kirángatva engem a gondolataim tömkelegéből

- Én csak azt akartam megkérdezni, hogy mikorra várható az irodám elkészülése

- Azt mondták, hogy az építéssel hétfőre készen lesznek, de a szoba berendezésére még nem találtak embert

- Ó, az nem baj. A barátnőm lakberendező, és keddig nálam fog lakni. Lehetne, hogy ő megnézze?

- Persze, semmi akadálya. Majd a pénzt is megbeszélem vele

- Oké, köszönöm. Én csak ennyit akartam 

Felálltam, majd elköszöntem a két fiútól, és a büfébe mentem. Mivel még mindig csak fél tizenegy volt, kértem egy kávét, hogy azt elszürcsölhessem. Már amúgy is tűkön ültem a szimulációs teszt miatt, most meg még az ügyvéd szerepe is kiderült?! 

A büfében ülve egy bögre kávét iszogattam, és egyre csak három kérdésen járt az eszem. Egy: Sebastian miért akarta, hogy vele menjek, mikor olyan személyes dolgokról akart beszélni Christiannal? Kettő: Hogy áll most a viszonyunk? Vagyis… ő is megosztott egy titkot, nekem is meg kell? Három: … Hol a büdös francban van már Rocky?? 

Idegesen néztem megint az órámra, ebben az öt percben már harmadszor. Az idő csigalassúsággal haladt, a kerekek kattogtam az agyamban mind a kérdéseimen, mind pedig azon, hogy mi lett az eredmény. Adriant sem láttam még ma… lehet, hogy annyira rosszul sikerült a terv? Vagy csak azok a változtatások rosszak, amiket én javasoltam? Basszus!

A lábam már ezerrel járt, a szám szinte kiharaptam, a bögrém ezer newtonnal szorítottam

- Jesszus, Vera! Minden oké?

Hirtelen magamhoz tértem a személyes transzomból, és a hang felé fordultam 

- Sebastian!- mondtam meglepetten, és zavarban. Miket művelhettem?

- Minden oké? Vagyis… olyan voltál, mint egy megszállott

- Persze, minden oké- mosolyodtam el- csak annyi kérdés kattog az agyamban… 

- Na, mi az? Hátha tudok segíteni

Gondolkodtam egy darabig, hogy feltegyem-e az „akkor most kedvelsz?” kérdést, de aztán másra jutottam 

- Tartok attól, hogy nem sikerült jól a hátsó szárny. Vagyis tudom, hogy Adrian tökéleteset tervezett, csak én javasoltam pár változtatást, de lehet, hogy hülyeség volt, és ezért egy csomó pénz, meg idő, meg erőfeszítés mehet a kukába- hadartam egy szuszra, mire Seb az asztalon doboló ujjaimra tette kezét. 

Hirtelen minden levegő belém szorult

- Nyugodj meg, ne is gondolj ilyenekre

Jesszus, semmire nem tudok gondolni, ha hozzám ér!

Láthatta, hogy zavarban vagyok, mert visszahúzta a kezét, és a zsebébe tette

- A szárny tesztje nagyon jól sikerült. Csodálkoztam is, hogy Christian nem mondta, mikor az irodájában voltunk…- kis időre elhallgatott. Gondolom, eszébe jutott, miket hallhattam- lehet, hogy jövő hét hétvégén már azzal a szárnnyal fogok menni- mosolyodott el

- Komolyan?- nyíltak tágra a szemeim- az… csodás lenne- habogtam

Néma csönd következett. Mindketten meredtünk magunk elé, a feszültséget, - amiről nem tudtam eldönteni, hogy jó, vagy rossz - tapintani lehetett, és az sem segített rajta, hogy szinte senki nem volt rajtunk kívül a büfében.

- Sajnálom, ami veled és a feleségeddel történik… - böktem ki, pedig nem akartam

Félve néztem rá, és ő meglepetten kereste tekintetem. Mikor megtalálta, nem szólalt meg, csak nézett

- Tudom, hogy nem szabadott volna hallgatóznom!- csattantam fel- de egyszerűen nem tudtam…

- Semmi baj- vágott közben- én akartam, hogy halld

- Miért?

- Amiket a múltkor a liftben mondtál, elgondolkodtattak. Valahol igazad volt, de nem teljesen. Nem tudom, hogy meg tudlak-e győzni pár dolog ellenkezőjéről. Minden esetre, próbálkozni fogok majd

- Értem nem kell ilyeneket tenned. Nem vagyok olyan személy az életedben, akiért bármit is tenned kéne

Úgy láttam, megdöbbent, és elgondolkozott. Bántja, amit mondtam neki?

- Igen, lehet, hogy igazad van- bólintott végül- ne haragudj, de mennem kell- állt fel hirtelen- gratulálok a munkádhoz- mondta zavartan, majd elindult

- Sebastian!- szóltam utána, de nem állt meg, és csak annyit láttam, hogy eltűnik a liftben. 

Az arcom két tenyerembe temettem, és hangosan felhörögtem. Aztán a fejem jó párszor belevertem a tenyerembe. Hogy lehetek ennyire hülye?- ismételgettem magamban végig.

- Hé, nekünk még szükségünk van erre az okos fejre- hallottam meg Rocky hangját és abbahagytam az „önkínzást” és felnéztem rá- minden oké?

- Persze, csak elegem van már abból, hogy mindent elcseszek

- A hátsó szárny tesztelése nagyon jól sikerült- ült le mellém és mosolygott

- Nem arra gondoltam- sóhajtottam- de mindegy is- hogyhogy idejöttél?

- Sebbel találkoztam a liftnél és mondta, hogy itt vagy és kerestél

- Igen. A tegnap esti SMS-ed… mi az a fontos dolog?

- Mennyit tudsz Sebastian… magánéletéről?- kérdezte halkan, és hozzám közelebb hajolva

- Ma tudtam meg, hogy el fog válni a feleségétől… de ennyi

- Oké, akkor tudsz mindent- vigyorgott

- Ezzel arra akarsz célozni, hogy unalmas az élete?

- Nem. Csak arra, hogy általában semmi nem történik vele… Na, mindegy. Nem ez a lényeg. Arra gondoltam, hogy vasárnap elmehetnénk valahova. Iszogatni. Hogy felvidítsuk

- Egyszer voltam inni. Mikor ő is megjelent, agyonvágta a hangulatot… Nem szeret inni. És szórakozni- vontam össze a szemöldököm, mert rájöttem, hogy igazam van

- Csak meg kell neki mutatni, hogy hogyan kell jó bulit csinálni! Amúgy is úgy nézel ki, mint aki szeret bulizni. És tudja, hogy kell

- Nem is tudom, hogy ez negatívum, vagy pozitívum…- vigyorogtam- de ha vasárnap megyünk én tuti, hogy totál tropa leszek hétfőre

- Elhívjuk Christiant, leitatjuk, és ha ő is szarul lesz, úgysem mer majd szólni

- Már mindent elterveztél abban a nagy fejedben, igaz?

- Hát, ebből keresem a kenyerem- lett még nagyobb a vigyora- akkor majd még egyeztetünk?

- Igen, mindenképp. Amúgy is el akartam menni egy barátnőmmel iszogatni, akit már vagy három hónapja nem láttam, szóval én teljes mértékben benne vagyok- bólintottam

- Szuper!- csapott finoman az asztalra- én szólok azoknak, akiket ott szeretnék látni, te meg szervezd be a barátnőd, és állíts be engem neki úgy, mint a világ legjobb pasiját

- Össze akarsz jönni Samanthával?- kerekedtek el a szemeim- nem is ismered!

- Nem ismerem, de benned bízom. Hogy jó barátokat válogatsz. Szóval ezt vedd bóknak- állt fel- hogy bízom benned! És, most mennem kell, mert a főnök látni akar- nézett az órájára- vagyis, tíz perce már, hogy látni akar- fancsalodott el- rohanok. Ja!- fordult vissza- még azért gyere be az irodába, hogy dolgozzunk is

Vigyorogva csóváltam a fejem, mikor szó szerint már szaladt a lifthez. Őrült - ismételgettem magamban, aztán én is nagy nehezen felálltam. Kezdetét vette a munka, mivel végre mindenki megérkezett. Tizenegyre. 

Délután fél hatkor úgy ültem be a kocsimba, mint egy agy halott zombi. Nem is tudtam, hogy képes leszek-e hazáig vezetni anélkül, hogy balesetet okozzak. A szemhéjaim szorosan összezártam és fejem az ülés támlájának támasztottam. Úgy éreztem, menten elalszok, mikor valaki megkocogtatta az ablaküveget. Hirtelen szétnyíltak szemeim, és a hang irányába néztem. Gyorsan letekertem az ablakot.

- Sebastian, mit szeretnél?

- Ez elég kellemetlen, de… Gro itt hagyott, mert megint megsértődött rám, és a kocsi meg ugye az övé. Szóval egy kocsival járunk. De ő itt hagyott és nem tudok hazamenni, csak taxival. De még legalább fél óra, mire a taxi ideér, akkora dugó van. Elvinnél?- bökte ki végül

- Hmm- adtam hangot a kérésének- egy feltétellel- mondtam, mire kérdően nézett rám- te vezetsz- mondtam, és azonnal kinyitottam az ajtót, persze vigyázva arra, hogy ne üssem meg

Kiszálltam az autóból, de ő csak meredt rám, aztán elvigyorodott. Vacilláltam, hogy megkérdezzem, mi ilyen szórakoztató. Mivel fáradt voltam, semmi kellemetlen megjegyzés nem jutott eszembe, szóval csak rákérdeztem.

- Mi ilyen vicces?

- Annyira rosszul vezetsz, hogy meg sem mered mutatni?- tört ki hahotázva

- Haha, nagyon vicces- mondtam fáradtan, és beültem az anyósülésre- annyira elfáradtam, hogy félek, balesetet okozok- mondtam, mikor már ő is beszállt, és megigazította az ülést

- Hogy vezettél volna, ha nem kell a… fuvar? Amit, gyakorlatilag én adok magamnak…- gondolkodott el hangosan, aztán felnevetett

- De itt vagy, szóval…

- De, akkor is!- vágott közbe

- Nem tudom- vontam vállat- még pihentem volna itt egy fél órácskát, és utána indultam volna el. Kisebb a dugó, kisebb a baleset lehetősége. Meg, akkor gyedül lettem volna

- Tudatos vagy… ez tetszik- mosolygott és beindította a motort

- Tudod, hogy hol lakom? 

- Igen, persze, emlékszem

- Onnan messze laksz?

- Öt perc. Gyalog

- Nem lenne baj, ha sétálnod kéne? Csak ma már egyáltalán nem akarok vezetni

- Persze, hogy nem!- kanyarodott ki a gyár parkolójából

- Akkor, ha megbocsájtasz, én alszok egyet- mondtam, és befészkeltem magam kényelmesen az ülésbe

- Tudod, nem is vagy te olyan elviselhetetlen…- mondta, és a hangjából hallottam, hogy mosolyog- persze csak akkor, ha fáradt vagy, vagy csöndben maradsz

Annyira fáradt voltam, hogy ezen már csak elmosolyodni tudtam. Biztonságban éreztem magam Sebastian mellett, így ha nem akartam is, de elaludtam. 

Arra ébredtem, hogy puhaság vesz körül és sötét van. Hm… sötét. Mi volt… Basszus! Gyorsan kipattantak a szemeim és felültem. Az ágyamban. Mit keresek itt, az ágyamban, a takaróm alatt? Gyorsan villanyt kapcsoltam. Jó, ruhában vagyok. Ez már jó jel. Próbáltam felidézni, hogy mi történhetett tegnap, de mindössze annyira emlékeztem, hogy elaludtam a kocsiban. Miközben Sebastian vezetett… Biztos, hogy nem magamat reptettem fel idáig, a kocsiból. Meg Sebastian sem hagyott volna ott a kocsiban. Úgy, hogy alszom, és még a kocsi kulcs is nálam van. Elmosolyodtam az abszurd ötletemen és az éjjeliszekrényt tapogattam, de nem volt rajta a telefonom. Kikeltem az ágyból és kimentem az étkező/konyha/nappaliba. Az étkezőasztalon találtam meg a táskám, és a mobilom is abban volt. A kijelzője hajnali fél hármat mutatott. Remek… A kocsi kulcsa a táskám mellett volt, de akárhogy kutattam, nem találtam a lakáskulcsom. Az ajtóhoz szaladtam, de nem volt a zárban, sőt a nadrágom zsebében sem, és az ajtó is zárva volt. Sebastian elvitte a kulcsot tudatosult bennem a tény. Nagyot sóhajtottam, letusoltam, és visszabújtam az ágyba. 

Reggel a csengőre ébredtem. Felriadtam és a telefonom után kaptam. Jesszus, még csak fél kilenc! Morcosan keltem ki, és kicsoszogtam a fürdőbe, hogy felvegyek egy köntöst, mivel hajnalban nem volt kedvem azt keresgélni. A csengő persze fél másodperces kihagyásokkal szólt, nagyjából fél percig. Bosszúsan, és kócosan mentem az ajtóhoz, mikor rájöttem, hogy nincs is nálam a kulcs, nem tudom kinyitni. Kinéztem a „kukucskálón” és megláttam Sebastiant, ahogy a kulcsot lóbálja és közben vigyorog. Kopogtam kettőt, hátha megérti, mi a szándékom. Megértette, mivel azonnal hallottam, ahogy a kulcs a zárba illeszkedik, majd elfordul és kinyílik az ajtó.

- Jó reggelt!- vigyorgott töretlenül, és a fejét még jobban eltakarta a mosolya, mikor meglátta a kócos hajam és bosszús fejem

- A kopogásról nem hallottál?- förmedtem rá

- De, csak tíz perc után már kezdtek fájni az ujjaim. És, mivel a számod nem tudtam, hogy felhívjalak, ezért maradt a csengő

- Amit, persze bónuszként ezer percig nyomtál- sziszegtem

- Jaj, a jó öreg Vera! Már nem is tudtam, mi hiányzott tegnap mellőled. Megjegyzem, rendkívüli társaság voltál- vigyorgott

- Köszi- mondtam végül higgadtan, a jókedve rám is rám ragadt- és köszi, hogy hazahoztál és… gyakorlatilag  vigyáztál rám- elmosolyodtam- de miért nem ébresztettél fel?

- Mondhatnám azt, hogy próbáltam, de… nem. Olyan édesen aludtál, egyszerűen csak nem volt szívem felkelteni. Meg amúgy is, pisilni kellett, és arra gondoltam, ha felkelsz, majd nem engedsz be. Hogy könnyítsek magamon

- Igazi hárpia vagyok a szemedben- nevettem fel- nem jössz be? Kérsz egy kávét? Teát? Reggelit?

- De, szívesen- mondta némi gondolkodás után és becsukta maga mögött az ajtót. Levette a cipőjét és beljebb sétált- egyébként szép lakásod van- jegyezte meg

- Köszi- fogadtam a bókot- még nem törtem el semmit, szóval lehet, hogy ez a lakás már szeret engem- nevettem- akkor, mit kérsz?

- Kávét, ha nem gond. Meg valami reggelit. Jó az, amit te eszel

- Oké- felraktam a kávét- fél perc, csak elszaladok felöltözni- mondtam és már be is mentem a szobába, és behajtottam az ajtót

Irdatlan gyors sebességgel kezdtem el valami olyan ruha után kutatni, ami nem koszos. Az ágyam lábánál halomban állt a mosatlan, szóval kihúztam a szekrényem mélyéről az utolsó darab pólót, ami persze, hogy rózsaszínű volt, és jó pár nyuszi éppen, hát… párosodott rajta. Samathától kaptam még, a tizennyolcadik szülinapomra. Égtem, mint a Reichstag, de büdös, meg gyűrött pólót nem akartam felvenni. Ledobtam magamról a köntöst, és meztelenül hezitáltam még pár másodpercet, hogy komolyan felvegyem-e. Végül felvettem. Kerestem egy bugyit- az volt tiszta- meg egy fekete hosszú cicanadrágot és már vissza is rohantam Sebastianhoz.

- Itt vagyok- mondtam diadal ittasan és már tiszta vörös voltam, hogy mikor szúrja ki a pólóm

A kávé pont lefőtt, ő pedig nem szólt semmit. Mondanom sem kell, nem is mertem a szemébe nézni, úgy öntöttem a kávét két bögrébe. Elé raktam a cukrot és a tejet.

- Még egy perc- mondtam még mindig lehajtott fejjel és a fürdőbe rohantam

Megmostam a fogam, és lemostam az arcomról a tegnapi rosszul lemosott smink utolsó foltjait. Gyorsan kifésültem a hajam, és megpróbáltam minél többet eltakarni a nyuszis pólómból. Nagy levegőt vettem, és kiléptem a fürdőből.

- Szóval, mit ennél?

- Nyulat- mondta elfojtott hangon, de kitört belőle a nevetés- ne haragudj a kérdésért, de  nyulak a pólódon… ők éppen… 

- Igen, párosodnak- vágtam rá komolyan- az egyik kedvenc pólóm- kezdtem el fapofával

- Ne haragudj! Azt hittem, hogy vicc- komolyodott el- nem gúnyolom a ruhatárad. Csak, olyan sokként ért

- Engem is- könyököltem a pultra és vigyorogni kezdtem- nincs semmi más tiszta ruhám, mosnom kell most hétvégén. Az ágyam aljából nem akartam előszedni, mert az koszos és gyűrött. Ez az egy pólóm van. Ezt még Samanthától kaptam a tizennyolcadik szülinapomra

- Már megijedtem- vigyorgott- nem is hordod, ezek szerint?

- Nem szívesen veszem fel. Vendégek előtt semmiképp. De, te, mint minden alól kivétel vagy

- Ezt most bóknak veszem

Kortyoltam egyet a kávémból, de annyira forró volt, hogy leégette a nyelvem, így inkább visszaköptem a bögrébe

- Upsz, bocs. Ez elég undi volt- vigyorogtam és ráztam a vörös fejem- na, mindegy. Te már mindent láttál belőlem. Amúgy pedig, bók volt. Mit ennél?

- Csinálsz egy tojásrántottát?

- Áh, ez nem így néz ki!- mutattam fel az ujjam- látod ezt a lakást?- mutattam körbe, mire csak bólintott- hogy néz ki?

- Jól?- kérdezte félénken, több másodpercnyi gondolkodás után

- Igen!- vágtam rá- de még fontosabb, hogy egybe van. Na, és miért?- kérdeztem izgatottan, hátha tudja a választ, de csak megvonta a vállát- mert nem használtam még a gáztűzhelyt! És a sütőt sem - tettem hozzá, hogy el ne maradjon a lényeg. - Szóval, nálam ez úgy néz ki, hogy…- a hűtőhöz mentem, és leakasztottam róla egy mágnessel odaillesztett papírt, majd odaraktam a csodálkozó Sebastian orra alá- … kiválasztok valamit innen, beütöm azt a fenti számot- mutattam a lapra- a mobilomba, mikor felveszik, szépen elmondom, hogy mit ennék, és fél óra múlva, bár még annyi sem, meghozzák azt, amit kértem! Díjnyertes ötlet, mellesleg

Sebastian hangosan felnevetett, aztán kiválasztott valamit a papírról. Pont azt, amit én is enni akartam. 

Olyan tizenegy körül ment el, mert valami dolga akadt, de addig nagyon jól elvoltunk. Megettük a reggelit, és a papírtányérok kidobálása után felajánlotta, hogy segít a mosásban. Mivel kompromittáló dolgot nem akart mosni- értsd bugyi, melltartó- így elfogadtam a segítségét. Persze, neki sikerült megtalálnia az összes olyan bugyimat és melltartómat, amit az ideköltözésem óta elveszettnek hittem. Már a harmadik mosást is elintéztük, mikor elment. Vele jobb volt a takarítás.

A délutánt még arra szántam, hogy felporszívóztam, és előkészítettem még egy adag ágyneműt Samanthának. Amint kész voltam ezekkel, rendeltem magamnak ebédet és írtam barátnőmnek egy üzenetet: 

„Szia, mikor is száll le a géped?”

Szinte azonnal jött a válasz:

„Szia! Olyan hajnali fél egy felé. Taxival megyek, majd felcsengetek, oké?”

„Jaj, ne viccelj! kimegyek eléd én” írtam vissza.

Habár, jobb lett volna, ha maradunk az eredeti tervnél, és tízre érsz ide.

„Megtennéd?”

„Persze! Csak beszéljük meg, hogy hol találkozzunk. Parkoló?”

„Tökéletes! Annyira köszönöm!”

„Semmiség. Az embernek nincs kedve taxisokhoz egy repülőút után...”

„Így igaz!”

„Képzeld, az egyik mérnök rád akar startolni”- írtam és közben elmosolyodtam

Nem is olyan elképzelhetetlenek egy párként.

„Ismerem?”

„Nem, de bízik az ízlésemben”

„És, én is bízhatok benned?”

„Abszolúte! Kedvelni fogod”

 „Remélem is. Már hiányoznak az angol pasik”

„Miben mások, mint az amerikaiak?”

„Sokban! De, ha nem bánod, most alszom egyet. Hosszú még ez a repülőút”

„Mindenképp. Várlak, puszi”

„Szia”

Ennyi lett aztán a beszélgetésből. Még megettem az ebédet, beszedtem a száradt ruháimat, feltankoltam kávéval, és egy film után máris annyi volt az idő, hogy indulnom kellett barátnőmért a repülőtérre. 

Jó volt végre megölelni. Szorosan összefonódva álltunk percekig, és egy könnycsepp is legördült az arcomról

- Olyan jó, hogy végre nem csak a képed van itt- vigyorogtam

- Én is nagyon örülök! És köszönöm, hogy kijöttél

- Semmiség- legyintettem

Bedobáltuk a cuccokat az autómba, majd már indultunk is a lakásomra. Barátnőm még gyorsan lefürdött, aztán be is zuhant az ágyba. Én csak átöltöztem, majd követtem az ő példáját. 

Vasárnap fél 3-kor a telefon csörgésére keltem

- Igen, ki az?- szóltam bele rekedten, az álmos hangomon

- Szia! Seb vagyok. Felkeltettelek?

- Igen- morogtam

- Nem baj, amúgy is itt az ideje, hogy felkelj!- vette lazára és belekuncogott a telefonba- tudom, hogy ma este bulizni akartok menni. Gondoltam én is veletek tartok, mielőtt még Rocky kezdi beadagolni nekem a hülyeségeit

- Jó. De egy feltétellel jöhetsz csak, Sebastian

- Ez feltételhez van kötve? Na halljam!

- Nem fogod agyonvágni a bulit úgy, mint mikor Gro-val voltam. Inni fogsz rendesen. Annyit, amennyit én mondok. És táncolnod is kell

- Elég erőszakos vagy

- Nem, csak céltudatos

- Néha ugyanaz a kettő. De legyen. Mikor találkozunk?

- Még nem tudom. Majd ha kikelek, felhívom Rockyt és megbeszélem vele. Aztán majd írok sms-t

- Oké. Köszi, Vera. Akkor várom

- Semmi bocsánat?- kérdeztem egy ásítás előtt

- Nem. Inkább szívesen- nevetett bele a telefonba, majd letette

Hamar eltelt az idő az összejövetel kezdetéig. Samantha és én jól kicsíptük magunkat. Sokat táncoltunk, ittunk, még Sebastian is megcsillogtatta nekem a tánctudását. Láttam rajta, hogy nem élvezi igazán a dolgot, de mégis a kedvemre tett. Nem mutatta, hogy unja az egészet és haza akar menni.

Hajnalban értünk vissza. Christian már korábban elment, de mi kilobbiztunk magunknak egy nap szabit, szóval ki lehetet aludni a piát. Samantha és drága mérnököm már az előtérben csókolóztak, mikor Seb és én beértük őket

- Köszönöm- mondtam végül

- Mit?

- Hogy azt mutattad jól érzed magad. Hálás vagyok érte

- Tényleg jól éreztem magam

- Nekem nem kell hazudnod

Ránéztem, és arcát két tenyerem közé fogtam. Mutatóujjammal a fülét birizgáltam és szemeim az övéit fürkészték. Aztán azon kaptam magam, hogy szám az övéhez ér. 

Mikor rádöbbentem, mit teszek lassan visszahúztam a fejem és elengedtem az arcát.

- Köszönöm az estét- mondtam egy torokköszörülés után, majd besiettem a házba

Ami ezután jött pedig csak a munka volt. Hétfőn kihevertük a buli fáradalmait, de kedden már minden szerepet a munka vett át. Adriannal és Rockyval egyaránt dolgoztam, míg Samantha az irodám rendezte be. Egy hét alatt elkészült a kis birodalmam, így még nagyobb fordulatra kapcsolhattam. Barátnőm szeptember elején Indiába utazott több hónapra, így megint mondhatni egyedül voltam. De amíg itthon volt, szinte minden nap találkoztunk és a Papusékhoz is elmentünk látogatóba.

Samantha és a nagyszüleim igen jó kapcsolatot ápoltak egymással. Gyakorlatilag, mivel drága jó barátnőm már szinte a testvérem volt- és a nagyszüleim tudták, hogy nekem ez mennyire fontos- úgy kezelték, mintha ő is a saját nevelésük lenne.

A Sebastian és köztem történt csókról nem esett szó ezek után. Dolgoztunk együtt, egymás mellett. Sokat veszekedtünk, de mégsem annyit, mint az elején, és nem állíthattam már én sem azt, hogy gyűlölöm. Csak a fura felfogása néha felidegesített, de azt megtanultam kezelni.

Így zajlott ez az egész köztem és közte, így zajlott a munka. Nem találtam magamnak senkit, akivel együtt élhettem volna, se nő, sem férfi formájában. Se barátnőm nem volt a közelben, sem pasim. Vagyis pasim egyáltalán nem volt. Pár emberrel jóban lettem a gyárnál is, de semmi komolyabb barátság nem alakult.

Az évad hátramaradt fele jól sikerült a csapatnak, és hihetetlen módon Sebastian ismét világbajnok lett. A futam utáni buli brutálisra sikeredett, alig tudtam visszatalálni a szállodai szobámhoz. 

A szálloda folyosóján sétáltam vissza a szobámba. A falnak támaszkodtam, meztelen vállam a hideg tapétának ért, és a tíz centi magas cipőim is a kezemben lógtak, mivel már nem bírtam elviselni őket a lábamon. A szobaszámom próbáltam kitalálni, mikor hűvös leheletet éreztem meg a vállamon és megtorpantam

- Rég voltunk már együtt szórakozni- mondta egy mély hang, és azonnal megismertem a tulaját

- Sebastian- fordultam meg, s közvetlen szembe kerültem vele

- Úgy látom, spicces vagy

- Te sem vagy józan

- Nem kell segítség… a fürdésénél?- kérdezte és a ruhám hátához nyúlva elkezdte lehúzni annak cipzárját

Mély levegőt vettem és beharaptam az alsó ajkam. Ott állt előttem, kócosan, kicsit üveges, de mégis igéző tekintettel, és én alig bírtam neki ellenállni. De meg kellett tennem

- Nem lehet- toltam el magamtól- jövőre még többet fogunk együtt dolgozni, nem tenne jót a munkakapcsolatunknak

- Prűd vagy- jelentette ki

- Ezt vond vissza!- követeltem

- Nem. Az vagy

Ezzel elment. Végigsétált a folyosón, majd belépett a saját szobájának ajtaján és eltűnt. Nekem pedig megforgattak egy kést a szívemben, és a gyomrom is összefacsarodott. Eddig is nehéz volt elválasztanom a munkát a magánélettől, hiszen szinte teljesen összeforrt a kettő. És már tagadni sem tudtam, hogy többet érzek Sebastian iránt, mint azt valaha is gondoltam volna, vagy, mint azt szabadna nekem. Úgy éreztem, hogy beleszerettem, és nem tudtam menekülni az érzés elől. 

Az országot végül úgy hagytam el, hogy nem találkoztam vele. Külön géppel utaztunk, így még csak esélye sem volt bocsánatot kérni. És én nem is akartam könnyen adni magam. Megbántott, és semmi joga nem volt ahhoz, hogy olyan dolgokat állítson rólam. 

Karácsony előtt egy nappal mégis eljött hozzám. Felcsöngetett a lakásomra, majd mikor belépett, szorosan magához ölelt, és sűrűn bocsánatot kért. Nem tudtam mit tenni én sem, eluralkodtak rajtam az érzelmeim, a karjaimba zártam. Az egyik legszebb ajándékom kaptam akkor, azzal a bocsánatkéréssel. 

Az az ünnep igencsak emlékezetes volt. Sebastian bocsánatkérése, és az, hogy közel kerültünk egymáshoz- nem csak, mint munkatársak, hanem mint barátok is- eltöltött egy olyan érzéssel, ami már nem arra irányult, hogy mennyire magányos és szerencsétlen vagyok, hanem arra hogy igenis, nekem is vannak esélyeim a boldog életre, és a szociális kapcsolatokra. Szentestét papusékkal töltöttem, másnap pedig Samantha jött hozzám. Pár napra hazalátogatott Indiából. Igazán sugárzott, bár ő mikor ne tette volna?! Az energiája engem is feltöltött és újult erővel vetettem bele magam az újévbe és az új évadba.