46. rész

46. rész

Egy egyszerű hétvége

Az este szinte csigaléptekkel vánszorgott én pedig csak forgolódni tudtam. Szinte percenként pillantottam a telefonom kijelzőre, és nyitott szemmel meredtem a sötétben a fehér színű plafonra. Hajnali 3 körül már untam, hogy semmit nem tudok csinálni, így gondoltam egy merészet és felhívtam Sebet.

-          Még nem alszol?- vette fel suttogva a telefont

-          Ezt én is kérdezhetném…

-          Most indulunk Austinba. Pont most végeztem a pakolással

-          Nem… akarsz átjönni?- kérdeztem feléve

-          Itt több is történt, mint amit Hanna elmondott…

-          Kérlek, gyere át- jelent meg pár könnycsepp a szememben és nem tudtam őket visszatartani

-          Indulok is- tette le a telefont, amint meghallhatta, hogy sírok. Nem telt el több, mint 10 perc és máris az ajtón kopogtatott

-          Te hogy vezettél?- kérdeztem szipogva a szememet törölgetve, de csak becsukta maga mögött az ajtót és szorosan átölelt. A hátamat kezdte el dörzsölni és teljesen biztonságban éreztem magam. Olyan volt, mint mikor a riadt kislány az apukájához szalad. Érzi, hogy biztonságban van, és semmi baj nem történhet

-          Megnyugodtál?- kérdezte suttogva, mire én csak még jobban pólójába fúrtam arcom és csak húztam magamhoz- héj- szólt rám elmosolyodva- kinyújtod a pólót

-          Bocsi- engedtem el és az én arcomon is megjelent egy halovány mosoly

-          Nem jössz velem Austinba?

-          Mi?... Nem úgy volt, hogy Brazíliába megyünk ki együtt?

-          De… csak tudod… furcsa lenne, ha egy idegen csajjal állítanék be a világbajnoki címem megvédésekor, nem pedig a terhes menyasszonyommal…

-          Persze, megértem… de nem kell most mennem, ugye? Elég… péntek délután, ha kiérek…

-          Ha nem akkor jössz, mikor szabadedzés van, akkor tökéletes

-          Akkor lehet, hogy kimegyek

-          Nagyon örülnék- adott egy csókot a számra

-          Mikor kell menned?

-          Ha megkérem Christ… akkor kb. 30 perc

-          Nem maradnál itt velem addig? Csak… amíg elalszom…

-          De, persze- mosolyodott el és egy gyors telefon után máris az ágyban voltunk és átölelhettem. Kb. 3 perc alatt elaludtam és még csak azt sem hallottam, mikor elment.

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem és eléggé fájós fejjel. A készülék után nyúltam, de már akkor tudtam, hogy bárki is az, leordítom a fejét…

-          Készen állsz a hétvégére?

-          Dávid?- morogtam

-          Csak nem aludtál?- nevetett fel

-          Kösz az együttérzést…

-          Szóval… most hétvégén mit csinálsz?

-          Nem vagyok szabad

-          Meg jókedvű sem

-          Emiatt?

-          A viselkedéseden is múlik, hogy fáj-e a barátod feje…

-          Oké, mit szeretnél?

-          Miért nem jó ez a hét?

-          Kimegyek Sebbel Austinba

-          Értem. A kis gerlepár ott fog turbékolni

-          De azért nagyon érdekelne, hogy Hanna honnan tudja ezt…

-          Lehet, hogy kicsúszott a számon- kuncogott

-          Kurva vicces…

-          Ne legyél már morcos. Akkor jövő héten együtt leszünk. Ja! És mielőtt még elfelejtem… Hozz magaddal fürdőruhát, mert Brazíliában leszünk

-          Mi?- állt el még a lélegzetem is, de ő addigra már letette a telefont.

Nem voltam meggyőződve tetteim helyességéről, de nem hagyhattam, hogy a csapat bármi kárt szenvedjen, részben miattam…

            Már nem bírtam visszaaludni, így megreggeliztem, majd felkapva pár ruhadarabot, az egyetemre mentem. Fanni nem volt benn, mert ultrahangra ment, így az egész napot végig punnyadtam.

            A suli után átmentem Claudiához, aki szívesen látott és jót beszélgettünk. A kicsik egyre nagyobbak és szebbek és ők is kezdenek összeszokni Kimivel. Egy fontos eszmecserénket a csengő szakította félbe és amint láttam, hogy ki húgom vendége, hirtelen lett valami dolgom és haza siettem. A másnap is ugyanígy telt el, de akkor már még jobban vártam, hogy Sebbel lehessek. Egyre izgalmasabbak a péntekjeim, állapítottam meg reggel a tükör előtt. Persze suli után még hazajövök átöltözni. A nap megint gyorsan telt és Fanninak sokat tudtam mesélni. Ez a pár napom nagyon érdekes és kimerítő volt, így már vágytam egy jó kis hétvégére. Persze az előző sem volt semmi…

            A repülőgépem délután 5-kor indult, így volt bő 5 órám a suli után. Hazamentem, ettem egy keveset, bepakoltam, majd egy nagyobb bőrönddel együtt, elindultam. Végül maradtam a télies öltözetemben, hiszen ma egy elég hideg nap volt. Majd meglátom, hogy milyen az idő Austinban, és ahhoz képest öltözök át. Jó tervnek tűnt, így lementem a taxi elé, majd a reptérre. Gyorsan a gépen lehettem, és elnyomott az álom. A leszállás előtt fél órával keltem fel és érdeklődtem az időjárás felől. Azt mondták süt a Nap, és száraz az idő… gondoltam gyorsan átöltözöm. Mikor leszálltunk, áldtam az eszem, hogy egy vékonyabb pulóvert is magamra vettem. Azt, hogy Seb hogy került ki a repülőtérre, arról fogalmam sem volt, mivel próbáltam úgy tervezni, hogy a 2. szabadedzésre érjek ki. Pont a kettő között ért be a gépem

-          Szia- adtam puszit arcára nagy mosoly kíséretében

-          Örülök, hogy megjöttél- vette át a csomagokat és egy fekete infinitihez vezetett- milyen volt az út?- kérdezte már az autóban

-          Fárasztó- döntöttem neki fejem az ablaknak, mikor megéreztem hideg kezét belső combomon- mit csinálsz?- kaptam fel a fejem

-          Gondoltam, hogy erre felébredsz- jelent meg kaján vigyor az arcán

-          Egy csomó fotós van…

-          Még jó, hogy volt olyan okos ember, aki feltalálta a sötétített üveget- nevetett fel

-          Hova megyünk?- kérdeztem, de mintha az előbbit meg sem hallotta volna, tovább simogatta belsőcombom

-          A szállodához viszlek, kivesszük a szobád, és ha fáradt vagy, maradj aludni, de ha még bírod, kijössz velem a pályára. Jó lesz?

-          Aha- bólintottam egy aprót- Seb, meddig akarod még csinálni?

-          Nem tetszik?

-          Rád vetem magam- nevettem fel

-          Már nem kell sokat várni- vette el végül kezét és a kormányra tette.

 Lefordult a mélygarázsba, kisegített az autóból, kivette a csomagokat és hívtuk a liftet. Ott persze nem maradhatott el a kellő üdvözlés. Azonnal a lift falának nyomott, és heves csókcsatába kezdtünk. Éreztem, hogy ennek lesz folytatása a szobámban…

            Kikértük a kulcsokat és kiderült, hogy a szobám pont Sebé mellett van. Micsoda véletlen… Felérve a 19. emeletre az ajtóm felé vettem az irányt, mire Sebastian magával húzott és az ő szobájában kötöttek ki a csomagjaim. Nem hiszem, hogy azt a szállásom fel fogom avatni…

            Végül aztán csak leraktam a holmijaim, kicsit rendbe szedtem magam és mentünk vissza a pályára. Seb így is késett egy kicsit, de mikor Chris meglátott azonnal elszállt a haragja és Seb meg elment a mérnökével. Megismerkedtem a csapat pár tagjával és nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Vicces, bolond egy csapat, mondhatom. Szinte végig a tároló dobozok tetején üldögéltem és még fülest is kaptam. Jó volt hallani Seb hangját, még soha nem hallottam olyan nyugodtnak és koncentráltnak, mint akkor. Nagyon pontosan kellett mindent figyelnie, mondta, hogy mi jó, mi rossz, igazi csapatmunka volt aznap, és már értem, hogy miért tudnak nyerni hétről hétre. Szinte teljesen ismerik egymást, Christian és Seb mérnöke fél szavakból megértik egymást. Ez a világ nagyon tetszett, bár a sajtó már kevésbé volt élmény. Mindenhol ott voltak, és akármikor megláttam egyet, kicsit elfintorodtam. Seb jókat nevetett rajtam, de végül aztán mondta, hogy ezt nem nagyon veszi jó néven. Biztos volt benne, hogy rólam is kérdezni fogják, ugyanis sokszor látott a nagy kivetítően. Remek. Gondoltam magamban. Arra számítottam, hogy eljövök pihenni, erre meg magyarázkodnom kell…

            A délután aztán hamar elment, a srácok leadták az interjúkat, nagyon sokat beszéltem, meg hülyültem Markkal. Rég nem láttam, és azért vele is történt egy pár dolog…

            Kb. este 7-re értünk vissza a szállodába és én elég fáradt voltam, ez persze Sebről is elmondható volt

-          Utálom ezt az időeltolódást- dobtam le a cipőm és az ágyra vetettem magam

-          Meg lehet szokni- rántotta meg a vállát és egy puszit adott kulcscsontomra

-          Ez jó volt- mosolyogtam

-          Kérsz még?- kérdezte kaján vigyorral és lassan elkezdte lefejteni rólam a nadrágot

-          Seb, mit csinálsz?- próbáltam ellenkezni, de nagyon bele volt már merülve a dolgokba. Már pont előttem térdelt és lábaim terpeszbe nyitotta, mikor azt ajtó nyílt és mi szétrezzentünk

-          Seb, ezt a pár papírt még át kéne nézned- jött be az ajtón Chris a papírjait bújva

-          Szia- köszöntem félénken, mire egyből fölkapta a fejét. Addigra persze bebújtam a takaró alá, így nem nagyon vehetett észre semmit. Feltéve, ha nem Seb nadrágját nézte, amely már erőteljesen kezdett domborodni és oldalról még jobban láttam

-          Mit keresel itt?- nézett rám

-          Szomszédolok- vigyorogtam

-          Most… menj be a saját szobádba

-          Hát az nem fog menni- pirultam el és kellett pár másodperc Chrisnek, hogy leessen neki a dolog

-          Oh… értem- vakarta meg a fejét és zavarba jött ő is, mikor tekintete Seb pillantásával találkozott- itt vannak- lépett a némethez és gyorsan adta oda a papírokat- nézd át, fontosak- indult meg az ajtó felé, de mielőtt még kiment volna, visszafordult- a szembe szoba az enyém, szóval légyszi, ne legyetek hangosak

-          Úgysem fogsz aludni kuncogott Seb, majd amint főnöke kilépett, bezárta az ajtót- ezt legközelebb ne felejtsük el- célzott a zárra

-          Szerintem sem- húztam a fejemre a takarót, majd Seb is befeküdt mellém. Nem történt semmi, csak szuszogtunk egymás mellett, és mikor már majdnem elaludtam, eltessékelt fürdeni. A végén persze együtt tusoltunk és fáradtan estem be az ágyba. Ő még beszélt 20 percet Hannaval, majd visszajött hozzám. Jó érzés volt ismét karjaiban elaludni.

Szombat reggel egészen korán keltünk, mivel neki kezdődött a 3. szabadedzés. Sűrűn bocsánatot kértem és maradtam aludni. Dél körül persze már én is csatlakoztam hozzá, és együtt ebédeltünk. Jól volt együtt lenni vele, egy másik környezetben, de szinte megőrültem, hogy nem foghattam meg a kezét, nem simíthattam meg az arcát, nem csókolhattam meg. Nagyon hiányzott, és ha nem lenne Hanna, már tudnám, hogy milyen változtatásokkal tudnánk egy boldog kapcsolatot kialakítani. Bár nem is boldogot, hanem inkább kiegyensúlyozottat, veszekedés nélkül.

            Az időmérő jól sikerült, megszerezte a polet. Amíg ő kinn rótta a köröket, én a sajtósával, Brittával beszélgettem és megismerkedtem vele. Nagyon aranyos, és kedves, mindenben Seb mellett áll, és csodálom, hogy képes elviselni őt a rosszabb napjain… bár ilyenek a barátok. Bármi van, kitartanak egymás mellett…

            Sebastian leadta az interjúkat és délután 5-kor már a szobánkban lehettünk

-          Na, mit tervezel mára?- csukta be magam mögött az ajtót

-          Nem is tudom. Az első helyen te állsz- léptem oda hozzá

-          És ez nekem…- húzott magához és megfogta a fenekem- jó?

-          Szerintem igen- mosolyogtam és egy puszit adtam a kulcscsontjára, amibe beleborzongott

-          Mostanában olyan bújós vagy- jegyezte meg mosolyogva, ahogy a hűtőhöz lépett

-          Mert nagyon hiányzol, és szeretlek- mondtam lesütve szemhéjaim, mert tudtam, hogy nem helyes, amit teszek

-          Én is szeretlek- ült le mellém a kanapéra egy üveg ásványvízzel- de mióta Hannaval beszéltél, olyan furcsa vagy nekem…

-          Lehet, hogy olyat tudok, mait nem kéne… és ez most bánt

-          Mond el, és lehet, hogy tudok segíteni

-          Nem tehetem- gyűltek könnyek a szemembe

-          Ennyire rossz?- csúszott közelebb

-          Sajnálom, hogy ezt csinálom, de egyszerűen már nem tudom tovább játszani

-          Nem is kell- karolt át- velem mindig legyél őszinte

-          Oké- bólogattam, fejem sötétkék pólójába fúrva

-          Jobb már?- kérdezte pár perc után

-          Szeretlek- suttogtam ajkaira, majd óvatosan megcsókoltam.

Mikor összeértek ajkaink, szinte fájt csókja, de mégis akartam még belőle. Tudtam, hogy nem lehet elmondanom neki a Hanna féle dolgot, de egyszerűen úgy éreztem, hogy becsapom. De ha már Hanna elvette tőlem, akkor csak néha néha legyen az enyém. Nem? Minden estre nem gondolkoztam ezen többet és lassan haladtunk az ágy felé. Óvatosan húzta le ruháimat és én is róla. Egy fantasztikus éjszakát töltöttünk együtt, és talán most először, vagyis nagyon ritkán, de éreztem, nagyon jól éreztem, hogy szeret és ez nem csak szex volt, hanem valódi szeretkezés.

            Reggel Heikke törte ránk az ajtót és nem nagyon érdekelte, hogy egy szál semmiben fekszem, és Seb sincs éppen túlöltözve… Gyorsan kiparancsolta a srácot az ágyból és elvitte. Én még pihentem fél órát, aztán mentem a pályára. Jó, hogy minden nap el tudtuk kerülni a pályára való közös érkezés, mert így nem néztek furán a fotósok…

-         Ügyes voltál- adtam Seb szájára egy puszit, mikor visszaértünk a szállodába

-          Ez csak a második hely- rántotta meg a vállát

-          Jövő héten meg már a világbajnoki győzelem lesz- cirógattam meg a borostás arcát

-          Ne szóld el- mosolygott

-          Tudom, hogy meg tudod csinálni- csókoltam meg most már igazából, és persze megint az ágyban kötöttünk ki.

Reggel még élveztük egymás társaságát, majd a Red Bull magángépével hazarepültünk. Seb az utat végig aludta, én pedig tudtam beszélni Christiannal

-          Szia- mentem oda hozzá és adtam neki egy puszit- zavarhatlak?

-          Persze. Ülj csak le. Örülök, hogy itt vagy

-          Nem dolgozol, ugye?- néztem rá gyanakvóan, mivel az asztal tele volt tervrajzokkal

-          Dehogy- legyintett, de aztán persze vigyorgott

-          Beszélnünk kéne…- fogtam komolyra pár percnyi viccelődés után

-          Megijesztesz kicsit… nem vagy terhes, ugye?

-          Mi? Nem! Nem vagyok hülye…

-          Jó, én értem, csak mi nem védekeztünk a múltkor…- mondta félve

-          Szedek fogamzásgátlót

-          Jó, akkor megnyugodtam- vett egy nagy levegőt- hallgatlak

-          Hanna elmondott valamit, amit Seb nem tudhat meg, így kérlek, kezeld diszkréten a dolgot… Nekem viszont muszáj elmondanom valakinek, mert már nem bírom…

-          Oké, halljam

-          Nem biztos, hogy Hanna Sebtől terhes. Lehet, hogy Dantől, vagy valami másik pasastól. És mondtam, hogy segítek a részvényekkel, igaz?- erre csak bólintott egyet- Dávid olyan dolgot kért tőlem, ami nem igazán publikus… de a lényeg, hogy Hanna tudja. Szóval Dáviddal is jóban van. És nem tudom, hogy mit gondoljak…

-          Dávid bármit kér, ne tedd meg. Te sokkal fontosabb vagy, mint pár papír fecni. És ami meg Sebet illeti, szerintem hagyd kettőjükre. Ha nem hasonlít majd a gyerek Sebre, úgyis lesz majd egy apasági vizsgálat. És megnyugtatlak, habár ez engem kicsit felkavar, de mindegy, hogy Seb soha nem fog visszaszeretni Hannaba, mert téged mindennél jobban szeret. Csak rólad beszél, mindenhol te vagy neki. De a sajtó előtt meg nem akar felhajtást, tudod, hogy milyen kis… visszahúzódó

-          Tudom- bólintottam egy apró mosoly kíséretében

-          Most hol van?

-          Alszik, de szerintem mindjárt felkel, szóval odamegyek hozzá

-          Rendben, és amíg nem látlak, vigyázz magadra

-          Igen is, apuci- álltam mellé és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.

Visszasétáltam Sebhez, de ő még édesen aludt. Beültem vele szembe és egészen Zürichig néztem, ahogy alszik. Leszállás előtt még elköszöntünk egymástól és hazavitt, majd ő is ment a maga útjára és én is. 

***

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem a résszel, de a hetem nem úgy alakult, mint ahogy terveztem :$

Nem szeretnék tovább sajnálkozni, szóval remélem tetszett a rész és köszönöm, hogy olvastok ! :D

A következő futam pedig már egyre közelebb van, és bocsi, hogy nem hoztam semmit mikulásra, de majd karácsonykor bepótolom ;)

Puszii.